Orbán adriai nyaralása is téma volt.
ungár péter
Ebből gigabalhé lesz: Orbánék olyan vezetőt hívtak meg augusztus 20-án, akit nem kellett volna
Ez most komoly?
Miért titkolóznak vajon? Nagyon nem akar beszélni a két fideszes politikus
Síri csend.
Óriási stikli: Kiderült, miért tűntek el Mészáros Lőrinc és a fideszes milliárdosok nevei egy hatósági adatbázisból
Meglepő válasz érkezett.
Ungár Péter: A Momentum ártott azzal, hogy rátelepedett a tanártüntetésre
A tanárok bérharca helyett átirányították a fókuszt a kordonra és saját magukra, ezzel a pedagógusok lassan eltűntek a történetből.
Ungár Péter a Momentumról: Először leárulóztak mindenkit, majd felvették a mandátumot, beültek az összes bizottsági alelnöki pozícióba
Szerinte nem kell hasra esni attól, ha Fekete-Győrék keddenként arrébb raknak egy kerítést, mert csak a Telex- és 444-címlap miatt csinálják.
Tovább dagad a botrány: Ungár Péter kőkeményen kiosztotta Novák Katalint, amiért elkövette ezt
Súlyos kijelentések.
Itt a DK TV új adása: Tarjányi Péter kitálalt a kitiltási botrányról (+videó)
Van mit nézni.
Nem csitul a botrány: Súlyos választ kapott a debreceni akkumulátorgyár illetékeseitől az LMP
Nem ők az illetékesek.
Új adással jelentkezett a DK TV: Bokros Lajos nekiment Orbánéknak (+videó)
Nem finomkodott.
Botrány: Bírósághoz fordul az ellenzék, miután visszadobták az akkumulátorgyáras népszavazási kérdéseket
Bíróságon támadják meg az NVB döntését.
Ungár Péter: A DK politikája hosszú távon a zöldeknek is jó lehet
Az ellenzéki összefogásról is beszélt.
Rendhagyó: Az LMP társelnöke, Ungár Péter lesz a DK TV pénteki adásának vendége
Új adás, új vendég.
Mit titkolnak Orbánék? Az LMP bejelentette, ismét megpróbálnak utánamenni ennek az ügynek
Meglépik.
Egy éve tört ki az orosz-ukrán háború: Így emlékeztek meg a politikusok a szörnyű évfordulóról
Az ukrán elnök is üzent.
Ungár Péter nagyon bepöccent amiatt, ami Debrecenben történik – ezt üzeni a fideszeseknek
Felhúzta magát azon, hogy a beruházást ellenzőket támadja a kormánypárt.
Fájó veszteség érte a szabad Magyarországot: Így búcsúztak a politikusok Tamás Gáspár Miklóstól
Vasárnap hagyott itt minket a filozófus.
Ungár Péter kitálalt: „Karácsony Gergelynek minden pártnál nagyobb felelőssége van a 2022-es bukásban”
Az LMP társelnöke megüzente: Karácsony ne vegye biztosra a támogatásukat a 2024-es választásokon.
Undorító dolgot lépett a fideszes polgármester, hogy megakadályozza a tiltakozást a környezetpusztító akkumulátorgyár ellen
Igazi elegancia.
Ungár Péter megszólalt Márki-Zay amerikai millárdjairól: „Ezzel a pénzzel valaki vagy elsétált, vagy a Jóisten tudja, mire költötte”
Kiderült: A jelöltek semmit nem láttak a Márki-Zayon keresztül az ellenzéknek küldött amerikai támogatásból
Egész éjjel zajlott a vita a Parlamentben: Nem engedi az ellenzék, hogy elfogadják Pintérék gusztustalan törvényét
Ezreket hagynának az út szélén.
„Nevetséges az Egyesült Államokat hibáztatni”: Ungár megszólalt a botrányos Schiffer-nyilatkozat után
Levezette, kik a felelősek.
Megszólalt Ungár Péter az eseti bizottságról: A választók ennél többet érdemelnek
Szerinte teljesen felesleges.
Rengetegen vonulnak a Parlament elé: Már több mint 45 ezren jeleztek vissza a pénteki tüntetésre
A brutális erdőirtás ellen tiltakoznak.
Itt a vége: megszűnik Ungár Péter lapja
A nehéz gazdasági helyzet miatt.