A Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezik Orbán legfontosabb embere miatt

Itt a vég Rogán Antal számára?

A Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezi Rogán Antal miatt az LMP – közölte a párt hétfőn.

Mint beszámoltunk róla, Novák Katalin szombati lemondásával párhuzamosan Varga Judit is visszavonulót fújt, exférje pedig megtörte a csendet. Magyar Péter közvetlenül a bukott fideszes politikus lemondása után szólalt meg.

Arról írt, hogy a ped0filbotrány valódi érintettjei „nők szoknyái mögé bújnak”, és nem akarja, hogy Magyarországon a Tónik, Barbarák és Ádámok szava legyen a mérvadó – utalt ezzel leplezetlenül Rogán Antalra és körére.

A volt miniszter exe vasárnap késő este a Partizánban szólalt meg, és nyíltan kimondta:

Rogánnak mennie kell.

Magyar először egy Facebook-posztban említette Orbán Viktor első emberét, vasárnap este pedig hosszú nyilatkozatban beszélt róla. Súlyos állításokat tett Rogán miniszteri tevékenységével kapcsolatban, különös tekintettel a szakszolgálat politikai célokra történő befolyásolására és használatára.

„Álláspontunk szerint a Nemzetbiztonsági Bizottságnak

az állítások megalapozottsága vonatkozásában soron kívül kell meghallgatnia Rogán Antal minisztert”

– írta Ungár Péter, az LMP politikusa.

(24.hu)

Valódi Hírek