Előtört a fideszes kultúra.
KIEMELT BEJEGYZÉS
Megszentelték Orbán Viktor irodáját Vízkereszt alkalmából (+videó)
Krisztus áldja meg e házat!
Helyre tette Menczer Tamást az uniós egészségügyi biztos: Így zajlik valójában a vakcina beszerzése az EU-ban
Az államtitkár nem mondott igazat a vakcinával kapcsolatban.
Kiteregetett a Magyar Orvosi Kamara: Teljes a káosz az egészségügyi dolgozók oltása körül
Még az adminisztratív dolgozók is előbb kaptak oltást, mint a járvány frontvonalában dolgozók.
Kétmilliárddal tömik ki a Nemzeti Védelmi Szolgálatot a korrupció elleni küzdelem jegyében
Utolsó leheletükig harcolnak a befolyásolási kísérletek ellen.
Szlávik János szerint örökre velünk maradhat a vírus
Ő már beoltatta magát.
Most érkezett: Jön a digitális oltási igazolás, a Belügyminisztérium már kifejlesztette hozzá a technikai hátteret
Mi sem ússzuk meg.
Hadházy Ákos végrehajtást indított Bayer Zsolt ellen, aki még mindig nem fizette ki neki a megítélt sérelemdíjat
Ötforintosokban sem.
Eljárás indult a fideszes polgármester ellen a forralt boros tömegrendezvénye miatt
Mészárosné barátnőjére is vonatkoznak a törvények.
Bréking: Fideszes lett Dopeman, aki pár éve még Orbán szoborfejét rugdosta
Igazi jellem- és szellemóriással bővült a kormánypárt értelmiségi holdudvara.
Nincs megállás: Heteken belül 400 forintig drágítják a benzint
2021 második felében pedig még jelentősebb drágulás jöhet.
Deutsch Tamás felesége lett az év edzője az MTK-nál
Deutsch-Lazsányi Erika az MTK ritmikus gimnasztika szakosztályát vezeti.
Lázár János: Vigyázni fogunk arra, hogy ez a pénz ne veszítse el a közpénz jellegét
Online sajtótájékoztatón mutatkozott be a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kuratóriuma.
Menczer Tamás: Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva az oltással (+videó)
Látszik, hogy Brüsszel késve kötött megállapodást a vakcináról – mondta.
Dr. Novák Hunor élesben tesztelte, hogy tud orvosként regisztrálni a Covid-oltásra, az eredmény pedig siralmas
Protekció, ismerősi segítségkérés nélkül, „átlagos” orvosként: sehogy.
BRÉKING: Megvan Szájer József utódja
Ő is szereti a bulikat.
Kiderült, mekkora volt a fertőzöttek aránya a budapesti gyorstesztelésen
Közzétették az adatokat.
Az ellenzéki vezetők közösen mondták el, mit fognak csinálni Orbán után (+videó)
Közös győzelemre és közös kormányzásra készülnek.
Krekó Péter feljelenti Bayer Zsoltot, miután halálos fenyegetéseket kap a publicista hazugságai miatt
Pörög a kormányzati fake news.
Attól rettegnek a Fidesz-médiában, hogy Dobrev Klára lesz Orbán kihívója
Eljött a nők ideje a politikában?
DK: A világ 190 országa közül már Magyarországon a 6. legrosszabb a halálozás
Pár hónap alatt minden ezredik magyar belehalt a koronavírusba.
Most érkezett: Reagált Karikó Katalin arra, hogy Orbán Viktor asszonyságnak nevezte
Nem túlzás azt mondani, hogy a vakcinában magyar ész és amerikai pénz van.
Baj van: Ellepheti a szemét Budapestet az iparűzési adó elvonása miatt
Begyűjtik az utcai kukákat.
Müller Cecília sokkal több vakcina érkezéséről beszélt, mint amennyit az m1-en bemondtak
Elszámolta magát?
A MOK elnöke szerint az a baj az oltási tervvel, hogy hiányzik belőle az oltási terv
Kincses Gyula szerint nem listákra lenne szükség, hanem kivitelezésre.