Rettenetes: A MÁV egyik dolgozójába villám csapott

Kórházban kezelik.

Villám csapott a MÁV egyik dolgozójába, akit kórházban kezelnek – derült ki Lázár János Facebook-oldalán közzétett videójából.

A MÁV utasai közül senki nem sérült meg

Lázár János a közösségi oldalán osztotta meg, hogy Orbán Viktorral közösen a haváriaközpontba látogattak, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok kezelésén. A videóból kiderült, hogy az elmúlt két nap alatt egyetlen utas sem sérült meg, viszont

villám csapott egy MÁV-os dolgozóba, akit kórházban kezelnek.

A tárcavezető elmondta, hogy a MÁV és Volán járatai jelenleg hetven százalékos menetrendtartási képességgel üzemelnek.

„Ennyit tudtunk helyreállítani”,

– fogalmazott.

Mindenkitől türelmet és megértést kért

Közölte, hogy a balatonfüredi vonalnál van a legnagyobb probléma.

Lázár János emlékeztetett, hogy kedden újabb viharok törtek be az ország keleti és déli részén.

Mindenkitől megértést, türelmet és együttműködést kért.

Jelenleg 540 kollégája vesz részt a műszaki akadályok elhárításában.

Hozzátette: „az utas az első”, ezért a mostani helyzetben is fizetni fognak a húsz percen túli késésekért.

(Lázár János / Facebook)

Valódi Hírek