A belügyminiszter ne fenyegessen, hanem válaszoljon.
Keresés: nemzetbiztonsági bizottság
Pintér Sándor úgy tudja, már az is törvényt sért, aki a Pegasus kémbotrányról kérdez (+videó)
Ma is tanultunk valamit.
„Mondjunk nemet a megfigyelésre” — A kémbotrány miatt tüntetett az ellenzék a Fidesz székházánál
A Terror házától a Fidesz székházáig vonultak a lehallgatási botrány elleni tiltakozásként.
FRISS: Varga Judit lemondását követelik a lehallgatási botrány miatt
A Párbeszéd petíciót indított a miniszter lemondásáért.
Válaszokat követel az ellenzéki szövetség: Ha nem kapnak, azt beismerő vallomásnak tekintik
Közösen állt ki az ellenzék a megfigyelési botrány ügyében.
Közmédia 2019-ben: A Pegasus-t latorállamok használják ellenzékiek megfigyelésére
Egyszer igazat mondtak, becsüljük meg.
Megszólalt Pegasus-ügyben a volt főügyész: Többféle bűncselekményt is elkövettek, akik részt vettek ebben
A helyzet több mint tragikus.
Pintér Sándor a Pegasus-ügyről: Egy ismeretlen szervezet gerjeszt nemzetközi botrányt
Megkérdezték a belügyminisztert, lesz-e kivizsgálás.
Kuncze Gábor a kémbotrányról: Ami nálunk van, az már nem demokrácia
Megannyi kínzó kérdést vet fel a lehallgatási ügy.
Irgalmatlanul helyretette a brit oknyomozó újságíró Kovács Zoltánt, aki leféknyúzozta a gyalázatos kémbotrányt
Touché!
Elképesztően cinikusan reagáltak Pintér Sándorék a gigantikus kormányzati kémbotrányra
Nem cifrázták túl.
Most érkezett: Pintér Sándor is reagált a kémbotrányra
Megszólalt a belügyminiszter.
A propagandamédia szerint természetes, hogy kémkedik a magyar kormány az állampolgárai után
Magától értetődő, mondhatni alap.
Fantasztikus mémekkel szórakozik az internet a magyar Watergate-botrányon — Mutatjuk a legjobbakat!
„Ön is szeretné, hogy megfigyeljük?”
Itt van Szijjártó Péter reakciója az orbitális kormányzati kémbotrányra: A V4-ek sajtótájékoztatóján érték utol a minisztert
Megszólalt.
Követeli a DK Orbánéktól: Nyilatkozzanak arról, kiket figyeltek meg és hallgattak le az izraeli kémszoftverrel (+videó)
A párt Pintér Sándortól, Varga Judittól és Orbán Viktortól vár magyarázatot.
A kormány lakájmédiája úgy tudja, „őrült konteó” a 17 nemzetközi szerkesztőség által kirobbantott kémbotrány
Nincs itt semmi látnivaló.
Hajmeresztő bejegyzésben reagált Orbán kedvenc politológusa a kormány gigantikus lehallgatási botrányára
Még neki áll feljebb!
Mélyen hallgat a kormány médiája a kirobbant orbitális kémbotrányról
Pedig a hír már a teljes nemzetközi sajtót bejárta.
Itt az ellenzék reakciója a kormánykritikus politikusokat és újságírókat célba vevő kémbotrányra
Közös közleményt adtak ki.
Kirobbant a magyar kémbotrány: Kiderült, kiket hallgattak le és vettek célba az izraeli kémfegyverrel
Az Orbán-kormány kritikusait és magyar újságírókat is megfigyeltek vele.
Megszólalt a TEK Orbánék Puskás Arénába tervezett VIP-alagútjáról
Kiderült, már a megépítéskor is ellenezték az alagútépítést.
Alagút-ügy: Stummer János egyeztetett Pintérrel, „egyenes és karakán” beszélgetést folytattak (+videó)
Egyelőre nem lesz Orbán-alagút.
Hazaárulás, hivatali visszaélés, börtön: Stummert már fel is jelentették, mert kiborította a bilit a Puskás Stadion alatti titkos alagútról
A kormánysajtóból tudta meg.
FRISS: Itt a Puskás Aréna reakciója a stadion alatt épülő titkos alagút hírére
Azt állítják, csak egy 50 méter hosszú autós aluljárót terveznek.