Most derült ki: Oszlopos NER-tagokat is megfigyeltek a Pegasussal Orbánék

Nemcsak ellenzékieket, sajátjaikat is lehallgatták a kémszoftverrel.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal éléről tavaly ősszel távozott Kiss Zoltánt és a szervezet jelenlegi főigazgatóját, Bárdos Szabolcsot is megbeszélésre hívták a Belügyminisztériumba, amikor a hazai és a nemzetközi sajtóban kirobbant a Pegasus-ügy

– értesült a HVG két egymástól független forrásból.

A lap úgy tudja, a szolgálatokat azért érintette kínosan a lehallgatási botrány, mert az izraeli kémszoftverrel nemcsak ellenzékinek tartott üzletembereket vagy kormánykritikus újságírókat figyeltek meg,

hanem olyanokat is, akik a Fidesz és a NER gazdasági holdudvarához tartoznak.

Így a NER-tagokról gyűjtött érzékeny adatok ugyanúgy külföldön landolhattak, mint azok az információk, amelyek arról a több mint 300 emberről keletkeztek, akik magyarországi célpontként kerültek fel a listára.

A HVG információi szerint így az Alkotmányvédelmi Hivatalban most azt vizsgálják, kik állhattak a kiszivárogtatások mögött.

A lap értesülései alapján azt írja,

a Pegasus kémszoftvert a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vásárolta meg az izraeli NSO-tól.

A beszerzést pedig a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is jóváhagyta, tehát az a testület, amelyben az ellenzék is képviselteti magát. Mindezt feltehetően úgy, hogy az ellenzéket nem tájékoztatták arról, később mire használták az eszközt.

A HVG cikkében megjegyzi, abban, hogy a NER-tagokat is megfigyeltek a Pegasussal semmi meglepő nincs, hiszen azzal, hogy a gazdaság jelentős része a fideszesek kezében összpontosul, az ő ellenőrzésük is érdeke a kormányzatnak.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közel két hónapja, július 22-én indított nyomozást a lehallgatási botrány kapcsán, amelyet azért indítottak, hogy kivizságálják: történt-e egyáltalán bármilyen bűncselekmény vagy sem.

Most a HVG-vel azt közölték, az ügyben eddig hat feljelentés érkezett, az eddigi eljárásban több újságírót is kihallgattak tanúként, illetve adatkérések is történtek,

gyanúsított viszont nincs az ügyben.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek