Mélyen hallgat a kormány médiája a kirobbant orbitális kémbotrányról

Pedig a hír már a teljes nemzetközi sajtót bejárta.

Ahogy már mi is megírtuk, milliárdokért vásárolt be Magyarország a diktatúrák kedvenc kémprogramjából, amivel ellenzékieket szokás megfigyelni.

A leleplezést a Microsoft segítségével tette közzé a Torontói Egyetem. A szoftvert az izraeli Candiru nevű cég gyártja, és összesen 10 országban több mint 100 ellenzéki célszemély elektronikus eszközeire álltak rá vele.

Ezen a módon

autoriter vezetők betekintést nyertek magánszemélyek, illetve a politikai ellenzék digitális levelezésébe.

Ezt követően a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként írta meg vasárnap este, hogy közvetett bizonyítékokat találtak arra, hogy az izraeli kémprogrammal a kormány

tényfeltáró újságírókat, médiacégeket tulajdonló üzletembereket és környezetüket figyelhetett meg.

Hétfő délelőttig azonban az MTI egy sort sem írt a kirobbant botrányról, egyedül az LMP közleményét adták ki, amiben a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását említik a megfigyelési-ügy miatt.

Holott a hír percek alatt bejárta a nemzetközi sajtót, a címlapokon pedig sok esetben Orbán Viktor képe szerepelt.

A közmédián kívül a kormányközeli portálok – Origo, Magyar Nemzet, 888, Pesti Srácok – is mélyen hallgatnak, a kémbotrány helyett a cannes-i filmfesztiválról, a budapesti közlekedésről és az ellenzékről cikkeznek.

(hvg.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/07/19/dobrev-klara-kemeny-szavakkal-reagalt-a-kirobbant-kembotranyra-orban-viktor-kormanya-egy-diktatura

Valódi Hírek