Kár, hogy erre ennyit kellett várni.
Koronavírus
Itt van Szijjártó és a Pfizer Magyarország vezetőjének nagyszabású bejelentése
Úgy tűnik, mégiscsak jó a Pfizer a kormánynak.
Döbbenetes számok: Majdnem másfélszer annyian haltak meg idén márciusban, mint tavaly ilyenkor
Ehhez nincs mit hozzáfűzni.
Kampány indult azért, hogy kötelező legyen a koronavírus elleni oltás Magyarországon
Ha a gyerekeinket beoltathatjuk, akkor a felnőtteket miért nem? — teszik fel a kérdést.
Megvizsgálta a WHO a kínai vakcinát, megdöbbentő következtetésre jutottak
Erről eddig nem volt szó.
Gulyás Gergely szerint a kormány a pénteki káosz után jött rá, hogy van igény a Pfizer vakcinájára
Megvilágosodtak.
Karikó Katalin a kormány vakcinatáblázatáról: Ha valaki öngyilkos akar lenni, ez alapján kér egy Pfizer-vakcinát, és azt hiheti, meghal tőle
Utólag úgy érzi, nem kellett volna leírni a véleményét.
Már tervezi a nagy nyári nyitást az Európai Unió — Itt a friss javaslat az utazási korlátozásokra
Az új javaslat szerint azok is utazhatnának, akik még nem kapták meg a vakcinát.
A fideszes államtitkár úgy tudja, már csak idő kérdése, hogy Izraelt és az USA-t is megelőzzük az átoltottságban
Köszönhetően az „alternatív keleti oltónyagoknak”.
Menczer Tamás úgy tudja, másfél hónapot nyertünk a kutyának sem kellő kínai vakcinák gyanús beszerzésével (+videó)
Szemforgató agitprop az államtitkártól.
Szakértő: A 70 százalékos átoltottság sem garantálja a nyájimmunitást
Szokjuk meg a gondolatot, hogy a vírus velünk marad.
Müller Cecília: A koronavírus velünk van, holnaptól a tajszám nélküli itt élő külföldieket is oltják
Nem lanyhulhat a figyelmünk.
Pofátlan bankkölcsönt adott saját, amúgy is óriási nyereséggel zárt cégeinek Mészáros Lőrinc
Minden szentnek maga felé hajlik a keze. A mi pénzünkből.
A WHO európai vezetője kritizálta a magyar járványkezelést: Nem az oltások számához kell kötni a lazítást
Szuperfertőző tömeg alakulhatott ki a szombati Fradi meccsen.
Galgóczi Ágnes úgy tudja, túl vagyunk a harmadik hullámon
Közeleg a nyár.
Így ekézi fizetett hirdetésben a kormánytól független újságírókat a Pesti Srácok szerzője
Számonkéri a „kedves kollégákat”, hogy miért végzik a feladatukat.
Kiderült: Már a magyar határ mentén is azonosították az új, minden eddiginél fertőzőbb koronavírus-variánst
Az osztrák-magyar határnál lévő településre is eljutott.
Amatőr marketinges módszerekkel próbálják elsózni a kutyának sem kellő kínai vakcinákat
Hogy klasszikust idézzünk: egy mosógépet is könnyebb eladni.
Nagyot ment Deutsch: Elképesztő elméletet adott elő arról, hogy a baloldal az oltást támadja a teszteléssel
Nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk.
Gigabüntetést kap, aki nem tartja be a szabályokat — megtriplázták a bírság összegét
Jó lesz odafigyelni.
Nem alakult még ki a védettség az oltottak nagy részénél — mondta Szlávik az első tömegesen látogatható Fradi-meccs napján
Parádésan időzített.
„Nagyon-nagyon aggasztó a helyzet!” — Mindenkit lebeszél az éttermezésről az immunológus
A szakember azon csodálkozna, ha nem jönne negyedik hullám.
Szakemberek mondták el, hogy miért lógatta be Orbán a Pfizer-csalit pénteken
Ha valaki eddig nem hitt a saját szemének, most itt a magyarázat.
Kásler úgy tudja, hogy Karikó Katalin az ellenzékre akadt ki a kormány hazug táblázata miatt (+videó)
És ezért meg is dicsérte a kutatót.
Így módosulnak a korlátozások, miután a kormány belógatta a Pfizer-csalit
A bűvös négymilliós határ feljogosít egypár dologra.