Szakemberek mondták el, hogy miért lógatta be Orbán a Pfizer-csalit pénteken

Ha valaki eddig nem hitt a saját szemének, most itt a magyarázat.

A második Pfizer-oltásra félretett tételekhez is hozzá kellett nyúlni, hogy teljesíteni lehessen az Orbán Viktor által kitűzött oltási tervet – írta meg szombaton a Népszava.

Mi is beszámoltunk arról, hogy csütörtök éjfél körül a kormány váratlanul úgy döntött: az országszerte a hűtőkben álló, második oltásra félretett Pfizer-vakcinákat a pénteki napon el lehet oltani, ehhez pedig online regisztrációt is lehetővé tettek.

Ez utóbbi azonban Orbán Viktor péntek reggeli bejelentésének hatására azonnal összeomlott, így az oltási akció egyfajta aki kapja, marja alapú káoszba fulladt. Ennek ellenére végül sikerült beadni a 100.000 darab Pfizert.

Ezzel a kormány végső soron csak azt bizonyította, hogy

a magyarok nagyon is oltáspártiak,

de többségük a megbízható, EMA által is ellenőrzött és jóváhagyott nyugati vakcinát szeretné.

A Népszava által megkérdezett szakemberek mindegyikét nagyon meglepte a kormány hirtelen döntése. Elmondásuk szerint a Pfizer-oltások hirtelen bevetése mögött az áll, hogy az oltási kampány lendülete megakadt, miután a Sinopharm nem volt elég vonzó.

A kínai kampányoltásban volt olyan hely, ahol a rendelkezésre álló Sinopharm-mennyiségnek csupán a felére akadt ember, ez az arány pedig pár napon belül 10 százalék alá ment, ráadásul a már bejelentkezettek közül sem jelent meg mindenki a Sinopharm-oltáson.

Emiatt volt szükség a százezres Pfizer-löketre, hogy az oltottak száma elérje a kormányfő által szombatra kitűzött négymilliót, és Kubatov Gábor ígérete is teljesülhessen, azaz lehessen Fradi-meccsre menni.

 

Valódi Hírek