Menczer Tamás úgy tudja, másfél hónapot nyertünk a kutyának sem kellő kínai vakcinák gyanús beszerzésével (+videó)

Szemforgató agitprop az államtitkártól.

„Sok-sok életet és másfél hónapot nyertünk” az orosz és kínai vakcinának köszönhetően — ezt tudta mondani a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfői videójában.

Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videóban arról beszélt, a keleti vakcinák nélkül a négymillió beoltottat nem múlt pénteken „értük volna el, hanem június közepén érnénk el”,

vagyis másfél hónappal később.

Szerinte így másfél hónappal tovább maradtak volna a korlátozások, másfél hónapot csúszott volna az élet és a gazdaság fokozatos újraindítása, a vendéglátóhelyek, mozik, színházak, edzőtermek megnyitása — fogalmazott.

Az államtitkár hozzátette:

„ha az oltásellenes baloldalra hallgattunk volna, most sokkal kevesebb lenne a beoltott, védett ember és másfél hónapot elvesztettünk volna”.

(Ha pedig a nagymamának kereke lenne, ő lenne a villamos — a szerk.)

Menczer Tamás hangsúlyozta: az oltás életet ment és „a vakcina vezet bennünket vissza a normális életünkhöz”.

„Senki ne higgyen az oltásellenes hangoknak!”

— zárta a Fidesz alternatív valóságáról szóló tudósítást az államtitkár.

Eközben a Pfizer csak májusban 1,3 millió oltóanyagot szállít Magyarországra, ám ezt a kormánypropaganda jótékonyan elhallgatja. A nagy Pfizer-rohamban pedig az is bebizonyosodott múlt héten pénteken, hogy a magyarok egyáltalán nem oltásellenesek, csupán megbízható nyugati vakcinát szeretnének.

Menczer agymenését itt tudod megnézni:

Valódi Hírek