Galgóczi Ágnes úgy tudja, túl vagyunk a harmadik hullámon

Közeleg a nyár.

Vasárnap nyilatkozatot adott Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a közmédiának. Ennek során arról beszélt, hogy

a koronavírus-járvány harmadik hulláma lecsengőben van.

Az osztályvezető arról beszélt, hogy továbbra is fontos az oltási program folytatása, ugyanis ez hozzájárulhat a súlyos járványhullámok elkerüléséhez. Ezzel kapcsolatban kifejezte, hogy minél magasabb a lakossági átoltottság, annál nagyobb eséllyel elkerülhetők az újabb fertőzési gócok. Hozzátette, minden oltóanyag alkalmas a védettség kialakítására.

Vasárnap 101 újabb halottat jelentettek be a járvánnyal kapcsolatos kormányzati oldalon. Az elmúlt 24 órában 1593 új fertőzöttet azonosítottak, miközben mindössze 21.331 tesztet végeztek el. Ez azt is jelenti, hogy

az elvégzett tesztek mindössze 8%-a lett pozitív.

Kórházban jelenleg 5031 főt ápolnak a koronavírussal összefüggésben, 587-en vannak lélegeztetőgépen. Pénteken több mint 100 ezer embert oltottak be, köszönhetően a nagy mennyiségű Pfizer-oltóanyagnak. Tegnap már csupán 41.067 fő kapta meg az oltását.

Az első oltást eddig 4 millió 64 ezer 204-en kapták meg. A teljes védettséget adó második dózisban ez idáig feleannyian, 2 millió 16 ezer 350-en részesültek.

Galgóczi szerint a korlátozó intézkedéseknek és az oltási programnak köszönhetően csökkennek a fertőzöttségi mutatók. Az idősotthonok átoltottsága 80% feletti, emiatt pedig megszűnt az intézményekben a látogatási tilalom.

Az NNK osztályvezetője

ismét arra kérte a lakosságot, hogy minél többen regisztráljanak az oltásra.

Arról beszélt, hogy csak akkor lehet időpontot foglalni a rendszerben, illetve a háziorvos csak akkor hívhatja be a vakcina miatt a pácienst, ha a rendszerben is megtalálható az oltatni kívánó személy.

(24.hu/koronavirus.gov.hu)

Valódi Hírek