Végül is csak 10 percenként hal meg valaki azok közül, akiknek gyógyulást ígért.
koronavírus
Kijött az utasítás: Nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát
A kormánynak össze kell kapnia magát.
Szijjártó már szerződik is az orosz vakcina megvásárlásáról
A portyázók már a helyszínen vannak.
A magyar kormányon kívül van még egy ország, ahol sikeresnek tartják a járvány elleni védekezésünket
Gyorsan össze is hozták az együttműködést.
25 éves csúcsokat döntöget a magyar állam adóssága, de az MNB szerint pánikra semmi ok
Ez csak egy átlagos növekedés.
Elképesztő szöveggel kezdett kampányolni Orbán kínai vakcinája mellett Szlávik doktor
Ha már megvettük az egymilliót, az be is lesz adva.
Megüzente Orbánnak a Néppárt: Európának nincs szüksége a kínai vakcinára
Most kinek adják be a megrendelt egymillió darabot?
Eperjes Károly azt állítja: Kétszer is elkapta a koronavírust, de az orosz vakcinát választaná
Pedig a Viktor a kínaiból hozatott egymilliót.
Megüzente Orbánnak a magyar tévés legenda: Csak akkor oltatja be magát a kínai vakcinával, ha ő is
Tiszta beszéd.
Orbán a lehető legveszélyesebb dolgot tette a kínai vakcinával a DK szerint (+videó)
Javasolják: inkább bonbont vagy virágot vigyen a diktátoroknak.
Sportállamtitkár: Előre veszik a focistákat az oltási sorban, ha szükséges
Merkely Béla szerint ez nem lenne etikus.
Putyin kiadta az utasítást: Jövő héttől tömegesen oltják az oroszokat a Szputnyik V-vel
Már csak idő kérdése és Európában is engedélyezik a használatát.
Most érkezett: Müller Cecília is megkapta a koronavírus elleni vakcinát
Beoltakozott.
FRISS: Magyarországon is megjelent az agresszív brit vírusmutáció
Várható volt.
TAJ-szám alapján szűrik ki a krónikus betegeket és rangsorolják az oltásra várókat
A regisztráció során nem kérdezik, de mégis tudják, hogy ki a krónikus beteg.
Kiderült: Nyilatkozatot kell kitölteniük a mentősöknek, ha nem kérik a COVID-vakcinát
Győrfi Pál azt mondja, így akarják felgyorsítani a folyamatot, a dolgozók szerint viszont nyomásgyakorlás állhat a háttérben.
Korrupció gyanúja miatt feljelentették a lélegeztetőgépbizniszben utazó fantomcégeket
Kérdésnek indult, feljelentés lett belőle.
Elárulta az Európai Bizottság, mikorra lesz mindenkinek elegendő vakcina
Jelenleg nem állunk túl jól.
Kiderült: Vízimentőként kapta meg az oltást a férfi, aki Hadházy szerint protekciós volt
Ez kapufa volt.
Már 51 egészségügyi dolgozó halt bele Magyarországon a koronavírusba
Mentősök, háziorvosok, beteghordók is elkapták munka közben a vírust.
Elárulta az államtitkár, hogyan zajlanak majd az érettségi vizsgák
Ha elmaradnának, az káoszt okozna.
Pert nyert a DK-s képviselő: Kötelező lesz kiadni a helyi járványügyi adatokat
Vége a titkolózásnak.
Akár kötelezővé is tehetik a koronavírus elleni védőoltást
A szakember szerint ez össztársadalmi érdek.
RTL: Teljesen véletlenszerű, hogy kik kapnak visszajelzést az oltásregisztrációról
Kötelező, de nem mindenkinek lesz mivel bizonyítani.
A volt honvédelmi miniszter méri a lázat a szombathelyi kórházban
Hende Csaba önkéntes szolgálatot teljesít azzal, hogy péntekenként tehermentesít egy szakápolót.