Hamarosan hazatérhet Kapu Tibor, a második magyar űrhajós.
Szerdán volt két hete, hogy felbocsátották Kapu Tiborék űrkapszuláját, és elindult az Axiom–4 küldetés a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol egy nappal később sikeresen dokkolt is az űrhajó. A magyar szempontból történelmi misszió tehát a végéhez közeledik.
A missziót, amelynek során az űrhajósok számos kutatást végeznek el, eredetileg 14–21 naposra tervezték. Az Ax.4 legénység kapszulája a július 9-ét követő napokban,
legkorábban 10-én válhat le az ISS-ről
– írta a 24.hu. A hazatérés pontos ütemezéséről a NASA és az Axiom Space ad majd előzetes tájékoztatást.
Történelmi missziót hajt végre Kapu tibor
Az Ax-4 során Magyarország, Lengyelország és India másodszorra küldhetett űrhajóst a világűrbe, és mindegyik nemzet első alkalommal képviseltetheti magát a Nemzetközi Űrállomáson. Mindhárom országra igaz, hogy több mint 40 év után először kapcsolódott be állami finanszírozású, emberi részvétellel megvalósított űrrepülésbe.
Kapu Tibor Farkas Bertalan után a második magyar hivatásos űrhajós mérnök, aki elérte a világűrt. Korábban Kapu Tibor megjegyezte, hogy már hangzottak el magyar szavak az ISS-en, ennek oka, hogy a budapesti születésű amerikai üzletember, Charles Simonyi űrturistaként 2007-ben és 2009-ben is megfordult a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ahol kísérleteket is elvégzett.
Kapu Tibor 25 magyar kísérletet végez el a világűrben
A misszió részeként nagyjából 60 projektet vittek az űrbe, ezek kidolgozásában, megvalósításában 31 ország vett részt – az Egyesült Államok, India, Lengyelország és Magyarország mellé többek között Szaúd-Arábia, Brazília, Nigéria és az Egyesült Arab Emírségek is bekapcsolódott.
Az ISS-en végzett kísérletek azért egyedülállóak, mert olyan kutatások végezhetőek el,
amelyek a Földön kivitelezhetetlenek lennének.
Így ezek nem csupán az űripar számára, de az orvostudomány, a klímakutatás és a mezőgazdaság számára is felbecsülhetetlen értékűek. Az eredmények sok esetben az átlagemberek életére is kihatnak, a gyógyszerkísérletek például közvetlenül kamatoztathatóak a gyakorlatban.
A HUNOR-program keretében, több partnerrel együttműködésben 25 kísérletet juttathatott fel az ISS-re. Kapu Tibor az elmúlt két hetet az emberi mikrobiom űrbéli változásainak dokumentálásával, a sugárzás okozta DNS-károsodás javításának vizsgálatával, és a súlytalanságban bekövetkezett kognitív és mozgáskoordinációs változások felmérésével töltötte.
Óriási csapatmunka gyümölcsét láthatjuk
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos az ATV-nek azt mondta, hogy a legénységből a magyar űrhajós kapta a legtöbb feladatot. Bár az ország most elsősorban Kapu Tiborra figyel, a háttérben komplex, többszereplős rendszer, százak együttműködése áll. A program 99 millió dolláros költségvetésének jelentős részét éppen a tudományos-technológiai hátország fejlesztésére fordították.
Kapu Tibor a felbocsátást követő percekben Széchenyi István szavaival üzent:
„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”
Július 1-jén a magyar űrhajós Peggy Whitsonnal jelentkezett be az Axiom Space élő közvetítésében. Kapu Tibor ekkor elárulta, hogy az ISS-hez vezető út
sokkal jobb volt, mint amire számított.
Elmondása szerint a kiképzés során elvégzett centrifugás edzések utólag jóval megterhelőbbnek bizonyultak a tényleges induláshoz képest. A dokkolás napját izgalmasnak írta le, a csatlakozást követően pedig még a szüleivel is beszélhetett. A bejelentkezéskor néhány magával hozott személyes tárgyat is bemutatott, így
- egy kis magyar zászlót,
- egy, a családja birtokában lévő, a Himnusz fordításait tartalmazó könyvecskét,
- valamint egy aranyozott, szintén családi ereklyének tekinthető kanalat,
- egy Rubik-kockát
- egy Tévé Maci-figurát.
A súlytalanság rendkívül megterhelő a test számára
A súlytalanság az űrben az ISS-en a leghétköznapibb tevékenységeket is megnehezíti. Nagy terhelést jelent a szervezet számára, és elgyengíti az izmokat.
A napi rutin része ezért a pihenés és az egészségmegőrzési feladatok. Ezek mellett végzik el az űrhajósok a tudományos, technológiai projekteket és az ISS karbantartását. A különleges környezethez való alkalmazkodás nem egyszerű, erre a magyar űrhajós is kitért a megérkezését követően, a Spaceinfo nevű sajtótájékoztató keretében.
„Busy, busy, busy, and I believe that rhymes with Tibi, Tibi, Tibi” – jellemezte július 8-i élő közvetítésükben Kapu Tibor az elmúlt napokat, utalva elfoglaltságukra. Elárulta, hogy számára az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy
az általa gondozott retek és gabona a vártnál gyorsabban fejlődik,
és már a paprika is alakulóban van.
Hamarosan hazatérhet Kapu Tibor
A legénység ugyanazzal a Grace nevű Dragon-űrhajóval fog visszatérni a Földre, mint amellyel érkezett az ISS-re. A leválás a hivatalos céldátum alapján magyar idő szerint
július 10-én 14:00 óra körül történik meg.
Természetesen ez az időpont is változhat, csakúgy, ahogy az az űrhajósok felbocsátásánál is történt. A kidokkolás pontos időpontját, amelyet több tényező is befolyásol, a NASA fogja meghatározni, az engedélyezést az űrhivatal jóval előre bejelenti. Könnyen elképzelhető, hogy a misszió jóval túlnyúlik majd a minimális 14 napon, Ferencz Orsolya szerint a kísérletekkel jól tartalékoltak erre az esetre.
A kapszula előreláthatóan a kaliforniai Los Angeles vagy San Diego közelében, a Csendes-óceánban fog landolni, a begyűjtés a SpaceX MV Shannon hajójának feladata lesz.
(ATV Magyarország/Youtube)
Kapcsolódó:
Dráma a nagy pillanatok előtt: Kapu Tibor édesanyja zokogva rakta le a telefont