Pert nyert a DK-s képviselő: Kötelező lesz kiadni a helyi járványügyi adatokat

Vége a titkolózásnak.

Közérdekű adatnak minősítette a koronavírus-fertőzöttségi számadatokat elsőfokú ítéletében a Veszprémi Járásbíróság.

A bíróság a Veszprémi Járási Kormányhivatalt arra kötelezte, 15 napon küldje el Katanics Sándor veszprémi DK-s önkormányzati képviselőnek, hogy az általa megjelölt két augusztusi napon hány, Veszprémben élő személy volt fertőzött vagy került hatósági házi karanténba.

Katanics Sándor, a veszprémi önkormányzat DK-frakciójának vezetője még a járvány második hullámának elején szeretett volna hozzájutni a helyi fertőzöttségi adatokhoz.

Arra volt kíváncsi, hogy Veszprémben hányan vannak hatósági karanténban, hány fő fertőződött meg és hányan lettek betegek. Porga Gyula fideszes polgármester megkerülte a választ, és csak annyit közölt, hogy „az igazolt esetszám továbbra is alacsony”.

Katanics ezután augusztus 13-án, majd 27-én emailben fordult a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalához az adatokért.

A képviselőt ekkor a Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalához irányították, itt pedig

arra hivatkozva tagadták meg az adatkiadást, hogy a betegek beazonosítását lehetővé adatok közlése nem lehetséges, mivel különleges személyes adatoknak minősülnek.

Katanics szeptember 1-jén a Veszprémi Járásbíróságon pert indított az adatok megismeréséért, hangsúlyozva, hogy nem kért és nem is akar személyek beazonosításához kapcsolatos adatokat megismerni, csupán információt arról, hol lehet a fertőzöttek számának változását nyomon követni.

Arra kérte a járásbíróságot, kötelezze a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalát a közérdekű adatok kiadására.

Az ügyben hétfőn született meg az elsőfokú ítélet, amelyben

a Veszprémi Járásbíróság kötelezi a kormányhivatalt, hogy 15 napon belül bocsássa Katanics rendelkezésére a képviselő által kért augusztus 13-i és 27-i fertőzöttségi adatokat.

A képviselő sikernek könyveli el az ítéletet, hiszen „a Fidesz-hatalom hivatalos kormányszerve próbálta meggátolni, hogy megismerhetők legyenek az adatok, amit már nem tehet meg a továbbiakban.” — mondta.

„Ha jogerős lesz az ítélet, akkor bárki bátran megteheti, hogy az adott település aznapi adatait kéri írásban az illetékes járási hivataltól” — tette hozzá.

(Magyar Narancs / dkp.hu nyomán)

 

Valódi Hírek