Jön a feketeleves a nyugdíjasoknak.
KIEMELT BEJEGYZÉS
Kínai egyetem költözik Magyarországra, megdobják őket egy 800 milliós ingatlannal
A kínai-magyar barátság jegyében.
Élesen bírálta Zacher Gábor a kormány alkohol- és drogstratégiáját
Beszélt az oltásról is, amit ő maga már megkapott.
Szijjártónak migránsokról, katonákról és rendőrökről szólt az év első napja
Ilyenkor sem pihen a külügyminiszter.
Megmondta a választási szakértő, hogyan tudja leváltani az ellenzék 2022-ben az Orbán-kormányt
A Fidesz négy év alatt 1500-szor módosított a választási törvényen, de semmi sincs veszve.
Ezekre az intézkedésekre számíthatunk az EU új, baloldali elnökségétől
Hosszú idő óta először van baloldali kormány az EU élén.
FRISS: Lemondott a miniszter, mert kiderült, hogy a vírus idején karibi nyaralásra utazott
Kanadában.
„Biztosan éreztem, hogy meg fogok halni” – Interjút adott az Újpesten megkéselt rendőrjárőr (+videó)
Az őrmester továbbra is a BRFK-nál akar dolgozni.
Itt egy szívmelengető fotógaléria 2021 első magyar kisbabáiról, hogy jól induljon az év
Hunor Pál és Csóka Boglárka egy időben jött világra az ország két pontján.
Kijelenthetjük: Világszinten is csúfosan megbukott a kormány járványkezelése
Vége 2020-nak, nincs több idő tovább kozmetikázni az adatokat.
Karácsony: 2021-ben csak emberfeletti munkával tudjuk biztosítani azt, ami eddig természetes volt Budapesten
A főpolgármester újévi köszöntőjében kijelentette: Budapestet nem lehet legyőzni.
Gyurcsány visszaüzent Kövér Lászlónak, aki „moslékkoalíciónak” nevezte az ellenzéki összefogást
Okkal pánikol a Fidesz.
Szentkirályi Alexandra: 2020 bizonyította, ha baj van, mi magyarok összefogunk (+videó)
A kormányszóvivő szerint a tavalyinál is jobb lesz az idei év.
Novák Katalin bejelentette: Érkezik az eddigi legnagyobb családokat segítő támogatási program (+videó)
Idén sem hagyják magukra a Fidesz értékrendjébe illeszkedő családokat.
Vuhanban több ezren ünnepelték együtt az újévet az utcákon (+videó)
Egy évvel a járvány kitörése után a vírus első epicentrumában már visszaállt a normális élet.
Az RTL Klub újévi köszöntőjében megmutatta, milyen lenne az a Magyarország, ahol mindenki számít (+videó)
Utópia.
Így változik az életünk 2021-ben
.
Több mint ezer ember ellen intézkedtek a rendőrök szilveszter éjszakáján
Megszegték a kijárási tilalmat.
Áder János: Szorítsuk háttérbe a saját igényeinket, legyünk hálásak, legyen most kevesebb a kérdés, és több a bizalom!
Megjött az iránymutatás 2021-re.
Orbán szerint a háztartások vagyona a 3-szorosára nőtt, amióta ő uralkodik
Tudják fokozni.
Szilveszterre: Gyurcsány videóban válaszol a mocskolódó kommentekre
Ezt nem láttuk jönni.
Novák Előd most a Jobbik-székház falára mászott fel, de nem levett, hanem elhelyezett ott valamit (+videó)
Belejött a mászókázásba.
A Szűzanyával kíván boldog új évet az országnak Szijjártó Péter
Hát hogy máshogy.
Gulyás Gergely szerint a magyar egészségügy a svéddel és a franciával azonos teljesítményt nyújtott a járvány alatt
A vakcina hasznos, Joe Biden marhaságokat beszél, Szájer József pedig csalódást okozott a miniszter szerint.
Már ingyen osztogatja a kormány a fölöslegesen vett lélegeztetőgépeket
Úgy érzik, eleget kerestek rajtuk.