Élesen bírálta Zacher Gábor a kormány alkohol- és drogstratégiáját

Beszélt az oltásról is, amit ő maga már megkapott.

„Az embereknek tele van a töke a több hónapos bezártsággal” — mondta Zacher Gábor az Indexnek adott interjújában.

Zacher szerint az idei szilveszter kifejezetten nyugis volt a korlátozások miatt. A járványügyi intézkedések persze nem oldották meg a magyarok alkohol-és drogproblémáit, sőt. A legnagyobb bajt a toxikológus abban látja, hogy a Fidesz-kormánynak sem alkohol-, sem drogstratégiája nincs.

Szerinte a kormány nem osztja el hatékonyan a forrásokat: jelenleg a költségeknek 70 százalékát a rendőrségi-szakértői munka teszi ki, és csak 30 százalék körül van prevencióra, drogmegelőzésre, holott

ennek pont fordítva kellene lennie.

A szakember hiányolja a nyílt és őszinte kommunikációt, nem beszélünk például a marihuána orvosi felhasználásában rejlő lehetőségekről sem. Úgy véli, a rémisztő magyar alkoholfogyasztási szokásoknak politikai kommunikációs okai is vannak.

Amíg a pálinkafőzdék Orbán szövetségesei, addig nem számíthatunk alkoholstratégiára. Megjegyezte, hogy az alkohol reklámozását sem szabályozzák, holott a cigarettareklámok már régen tiltottak.

A járványkezelésben ugyancsak a kommunikáció hiánya okozza a problémát szerinte. Őt magát szilveszter napján beoltották,

és semmilyen mellékhatást nem tapasztalt.

“Elképesztő a sötétség az oltással kapcsolatban. De mit is várhatunk, ha a kormány nem közöl megfelelő információt.” — mondta végül.

(Index nyomán)