A kamara szerint nem annyit keresnek az orvosok, mint amennyit a kormány állít

Nyilvánosságra hozták a saját számításaikat.

MOK: A kormány nem mond igazat az orvosi átlagfizetésről

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint félrevezetőek az Orbán-kormány orvosi átlagbérekkel kapcsolatos állításai, ugyanis saját számításaik szerint

a valódi átlagos nettó fizetés messze elmarad a kormány által kommunikált összegtől.

A Magyar Orvosi Kamara Facebook-oldalán reagált arra a kormányzati állításra, miszerint az orvosok átlagosan havi kétmillió forintot keresnek. Ezzel kapcsolatban emlékeztettek, a kormány még februárban indított kampányt ezzel az állítással, ezért hivatalosan is kikérték az adat forrását Takács Péter egészségügyi államtitkártól. A május 17-én megérkezett válasz alapján azonban a MOK szerint

az idézett béradat félrevezető (!).

A kormány által közölt összeg ugyanis nem az orvosok valódi átlagkeresetét mutatja, hanem csupán egy szűkebb kör – valamivel több mint tízezer fő – teljes bruttó jövedelmét, beleértve a több munkahelyről származó

  • bevételeket,
  • túlórákat,
  • valamint a különféle pótlékokat is – ismertették.

Tudatosan hergel az orvosok ellen az Orbán-kormány

Álláspontjuk szerint ez nem felel meg a statisztikai értelemben meghatározott átlagbérnek, egyúttal jelezték azt is, hogy ez a „módszer” torz képet fest a szakma jövedelmi viszonyairól.

A MOK saját számításai szerint heti 40 órás munkavégzéssel kalkulálva az orvosok bruttó átlagbére 1,5 millió forint, amely nettóban körülbelül egymillió forintot jelent. Ugyanakkor a fiatal szakorvosok az első öt évben csupán nettó 450-570 ezer forint közötti összeget visznek haza. Az ügyeleti, hétvégi vagy éjszakai munkáért járó órabér pedig nettó 3000-6000 forint között mozog.

Arra figyelmeztettek, hogy az egészségügyben olyan munkakörülményeket és bérezést kell biztosítani, amelyek hosszú távon fenntartható orvosi létszámot tesznek lehetővé. Kiemelték, a valós problémákat nem lehet kommunikációs eszközökkel vagy kampányokkal kezelni, különösen akkor nem, ha a fiatalok elvándorolnak vagy inkább a magánszektorban vállalnak munkát.

A Magyar Orvosi Kamara bejegyzését alább közöljük:

„VALÓTLAN A KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓ AZ ORVOSI ÁTLAGBÉRRŐL

A kormányzat februárban széleskörű kampányba kezdett az orvosi átlagbérről, teleplakátolva az országot azzal az állítással, hogy havi 2 millió forint feletti az orvosok átlagbére.

A Magyar Orvosi Kamara kikérte Takács Péter egészségügyi államtitkártól az adat forrását. Az államtitkár május 17-én keltezett válaszleveléből kiderült, hogy

az orvosok átlagbéréről szóló állítás valótlan.

A kétmillió forint feletti összeg ugyanis

  • az orvosok egy kisebb részének (10653 fő)
  • összes állásából és
  • rendes munkaidőn felüli plusz munkájából (orvoshiány!),
  • a szakmai, veszélyességi és egyéb pótlékokat is beleszámolva keletkezett
    bruttó összeget jelenti,
  • aminek nincs köze az orvosok átlagbéréhez.

Az egészségügyi államtitkár által megküldött adatokból a valódi orvosi átlagbér is kiszámolható: heti 40 órás munkáért bruttó 1 513 606, azaz kb. NETTÓ 1 millió forint átlagbért kapnak a kollégák.

Ez az összeg pedig a rendkívül kedvezőtlen, elöregedett korfából adódik, a fiatal orvosok pályájuk első öt évében nettó 450-570 ezer forintot keresnek. A hétvégi és éjszakai ügyeleti munkáért orvosaink órabére nettó 3000-6000 Ft.

A Kamara véleménye szerint az egészségügyi vezetés feladata olyan bér- és munkakörülmények megteremtése, ami az ország lakosai számára biztosítja a megfelelő ellátáshoz szükséges orvosi – és szakdolgozói – létszámot.

Hiteles informálásra van szükség, mert propagandával nem lehet eredményesen felvenni a versenyt a külföldi állásajánlatokkal vagy a hazai magánszektorral.

A kép illusztráció, mesterséges intelligencia (AI) segítségével készült.”

(Magyar Orvosi Kamara/Facebook)

Valódi Hírek