Emberiesség elleni bűncselekmény? Izrael gigatábort tervez a palesztinoknak

Egy emberi jogokkal foglalkozó izraeli jogász szerint emberiség ellenes bűncselekmény, hogy hazája kormánya egy táborba zárná a palesztinokat.

Izrael Rafah városának romjain hatszáz-ezer ember bogadására alkalmas

menekülttábort tervez építeni.

Az izraeli hadügyminiszter mindössze hatvan nap alatt húzná fel a létesítményt. Ez azt az időszakot jelöli, amely a kialkudott tűzszünet hossza lesz, amelyről Dohaban tárgyalnak jelenleg is.

Még el sem kezdődött a tűzszünet, már parancsban a tábor építése

Israel Katz már parancsba is adta a tábor felhúzását a Gázai övezet déli részén. Ezzel a Hamász befolyását csökkentenék a lakosság felett, hiszen a lakosság kvázi el lenne zárva, azt pedig szigorúan ellenőriznék, hogy a terrorszervezet tagjai ne jussanak be a táborba.

Háborús bűnök árnyéka vetül a kormányra

Minderre azt mondta Michael Sfard izraeli emberi jogokkal foglalkozó jogász, hogy

„emberiesség ellenes bűncselekmény.”

Mindezt arra alapozza Sfard, hogy úgy látja, ez a palesztinok kitelepítésének első lépése, és biztos benne, hogy ez végül meg fog történni.

Tel-Aviv egyelőre tagad

Eyal Zamir izraeli tábornok ezzel szemben azt nyilatkozta hétfőn az izraeli legfelsőbb bíróság előtt, hogy a hadseregnek nem áll szándékában kényszerkitelepítést levezényelni a palesztin lakosság kárára.

Benjamin Netanjahu ugyan sosem beszélt kényszerkitelepítésekről, ugyanakkor kormányának tagjai nyíltan osztják meg az ezzel kapcsolatos gondolataikat. Gázában jelenleg nagyjából kétmillió ember vesztette el az otthonát.

(spiegel.de)

Valódi Hírek