Berendelték a kínai nagykövetet Németországban, miután Jemenben egy német vadászgép ellen lézeres támadást követett el Kína.
A német külügyminisztérium azt közölte, hogy a kínai hadsereg Jemen partjainál
lézeres támadást hajtott végre egy német vadászgép ellen.
A „német személyzet veszélyeztetése”, valamint a bevetés megzavarása „teljesen elfogadhatatlan” – írta a külügyminisztérium az X-en. Az eset kapcsán azonnal berendelték a németországi kínai nagykövetet.
Gyakorlatoztak
A rendelkezésre álló információk szerint a Bundeswehr repülőgépéről lehetett szó, amely az EU-s „Aspides”-bevetésen vett részt; ennek központi területe a Vörös-tenger környéke.
A bevetés célja az, hogy a civil hajózást és kereskedelmi repülést védje a jemeni hútik támadásaitól, akik a gázai háborúban a Hamász mellé álltak.
700 német védi a kereskedelmi útvonalakat
A bevetésen maximum 700 német katona vesz rész, amelynek során a legfontosabb kereskedelmi útvonalakat igyekeznek megvédeni. A misszióban való német részvételt a Bundestag még januárban hosszabbította meg.
A támadás áldozata egy felderítő gép volt, amelyet
két civil pilóta vezetett
és négy katonát képes szállítani. A támadás egy kínai fregatt közeledésekor történt, amely váratlanul érte a személyzetet, ugyanis a szokással ellentétben, nem tájokoztatták a németeket az ilyenkor használatos vészhelyzeti rádiófrekvencián.
Feszült diplomáciai kapcsolatok
A lehetséges károkról még nem közöltek információt, de a nagykövet behívatása éles diplomáciai eszköznek számít, ami arra utal, hogy a német kormány komolyan megütközött a történteken.