Tudja még fokozni: Olyat mondott Lázár, amitől végképp elszakadhat a cérna a magyaroknál

A kirúgásokról is ejtett pár szót.

A hazai közlekedést érintő változásokról, valamint Lázár János építési és közlekedési miniszter – legtöbbször hajmeresztő – bejelentéseiről rendre beszámolunk.

A minap épp arról tájékoztatott a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége, hogy januártól akár 25 százalékkal is emelkedhetnek az áruszállítási és logisztikai díjak.

A drágulás az élelmiszerárakat is feltornázhatja,

hiszen ha nőnek a teherszállítás költségei, az a boltok árazásában is megmutatkozik.

Az áremelkedés mögött inflációs hatások, valamint különböző költségek, mint például a 2024-es útdíjemelés, valamint az üzemanyagok jövedéki adójának növelése áll.

Mint írtuk, a kormány fizetőssé tesz több hazai útszakaszt, a benzinkutakon pedig hamarosan egy 41 forintos drágítás szemtanúi lehetünk „hála” a kabinetnek.

Mindeközben a tömegközlekedésben sem rózsás a helyzet,

a tárcavezetőt nem véletlenük emlegetik „vasútbezáró Lázár”-ként.

A miniszter pár hónapja 10 vasúti mellékvonal bezárásáról döntött, miközben a kormány projektje, a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése csigalassúsággal halad. Ráadásul

a beruházás miatt több család kényszerült elhagyni az otthonát,

egyikük a MÁV dolgozója volt, akit az ingatlan kisajátítása után még el is bocsátottak a cégtől.

Hétfőn kiderült, hogy az Orbán-kormány a törökökkel szövetkezik a vasútfejlesztés ügyében. A bejelentés a vasútvonalak bezárása miatt is különös, amelynek – és a rendszeres késéseknek – „köszönhetően” az osztrákok levágták az európai hálózatról a magyar vonatokat.

Lázár János a minap a Blikk talk! című műsorban beszélt többek között a közlekedésről, mondandójában pedig több érdekesség is akadt. Mint kiderült, a közlekedésért is felelős miniszter fél a repüléstől, nem szereti a bezártságot – így valószínű becenevét sem. Orbán Viktor szerint ez azért lehet, mert embere szereti kézben tartani az irányítást, ez azonban a levegőben nem lehetséges.

A tárcavezető közölte: szeretnék a tömegközlekedés felé terelni az embereket,

részben tudatosan drágítják az autózást is.

A miniszter szerint a hazai vasútvonal egy része „súlyos betegségtől szenvedett”, ezt orvosolták a felújításokkal.

Ez azért is különös, mert a jelek szerint a politikus szívesebben foglalkozik a magáénak érzett állami ménesbirtokkal, mint a közlekedéssel, hiszen takarékosságra hivatkozva nemrég egy sor állami fejlesztést leállíttatott.

A kirúgásokról annyit mondott:

„Kellett egy kis nyomást gyakorolni. Kicsit föl kellett őket gyorsítani”.

Kapcsolódó cikkek:

Súlyos dolog készül: Lázár János fenekestül felforgathatja a jegy- és bérletrendszert, változnak az árak

Közel sincs vége: Újabb gigasztrájkot fontolgatnak a sofőrök, megbénulhat a forgalom

Kezdjünk el félni? Mindenki zsebét érintő területet alakítana át Lázár János

 

Valódi Hírek