Az utasok fejvesztve menekültek.
Tűzriadó volt egy Ryanair–repülőgépen Palma de Mallorca repülőterén, a bepánikolt utasok közül 18 ember szenvedett könnyebb sérüléseket – írta meg az El Pais.
A vészkijáraton menekítették a Ryanair utasait
Mint a portál írta, a tűzriadó hatalmas feszültséget okozott,
az utasokat vészkijáratokon keresztül kellett kimenekíteni
a Manchesterbe tartó, felszállásra váró repülőgépből.
Néhányan megsérültek, amikor
közvetlenül a gép szárnyáról ugrott le a betonra.
Őket kórházba kellett szállítani.
Tévesen szólalt meg a tűzjelző
A légitársaság közleményben jelezte, hogy nem volt valódi vészhelyzet,
tévesen szólalt meg a tűzjelző.
„Az utasokat felfújható csúszdák segítségével szállítottuk le a gépről, majd visszakísértük őket a terminálba. A leszállás közben néhány utas kisebb sérüléseket szenvedett – például megrándult a bokájuk – , ezért a személyzet azonnali orvosi segítséget kért.”
Mint írták: mentesítő járatot küldtek Mallorcára, ami szombat reggel 7 után szállt fel a városból.
Az utasok meneküléséről videót is közzétettek:
(Kiemelt képünk illusztráció)