700 millió forintnyi közpénz kapott a vállalkozás.
sebián-petrovszki lászló
DK: Nem veszünk részt a Fidesz színjátékában – a DK képviselői nem mennek el az új alkotmánybírók megszavazására
Már a látszatra sem adnak Orbánék.
A DK két beadványban szembesíti az ÁSZ-t a kettős mércével
Ezt nem fogják hagyni.
A Fidesz a Momentummal együtt szavazott Varga Ferenc DK-s képviselő elhallgattatásáról
Az Igazságügyi Bizottságban született döntés erről.
Együttes erővel lép fel az ellenzék az Orbán-kormány kirekesztő törvényével szemben (+videó)
Közölték, kötelességük megvédeni minden ember jogait és méltóságát.
Mi lesz most? Börtönnel fenyegette meg a Fidesz kedvenc újságíróját Varga Judit államtitkára
Pórul járhat Bencsik András.
DK: Leszavazta a Fidesz az árnyékkormány korrupcióellenes törvénycsomagját, még tárgyalni sem lehetett róla
Mintegy 5000 milliárd forint sorsa forog kockán.
Közérdekű adatigénylést ad be a DK: Nem titkolhatják tovább a Schadl-ügy egyik legfurcsább szálát
A párt szerint politikai hátszél van a dologban.
Varga Juditnak szegezték a kérdést: ő a korrupciós botrány legnagyobb érintettje?
Itt a válasza.
Kínos kérdéseket küldött Varga Juditnak a DK: Völnerék korrupciós botránya óta nincsenek válaszok
Pedig jó lenne tudni.
Dagad a botrány: Vizsgálóbizottság jöhet létre Varga Judit ellen a titkos hangfelvétel miatt
Nagy pácba kerülhet az igazságügyi miniszter.
FRISS: A DK vizsgálóbizottság összehívását kezdeményezi Varga Judit és más kormánytagok Völner-ügyben való lehetséges érintettsége miatt
Újabb hangfelvétel erősíti a gyanút Varga Judit érintettségét illetően – véli az ellenzéki párt.
Varga Judit színvallását követeli a DK a hatalmas korrupciós botrányban (+videó)
Tudni akarják, hogy róla beszélt-e Völner Pál a kiszivárgott beszédében.
A DK képviselője élőben megkérdezte az államtitkárt, hogy miért titkolóznak ennyit az augusztus 20-i szerződésekkel
Nem hagyják annyiban az ügyet.
DK: Orbánék a jogerős ítélet ellenére sem hajlandóak kiadni a tavaly augusztusi giccsparádé számláit
Minden egyes kiperelt szerződést közzé fognak tenni.
DK: A kormány nemet mondott az Európai Magyarországra
A párt összes javaslatát leszavazták.
Soha nem találod ki, kiket ajánlott a DK a korrupciós hatóság élére (+videó)
Találó.
Szorul a hurok: Kőkeményet lép a DK — Kövér László nem ússza meg a házmesterkedést (+videó)
Törvénytelenül négymillióra büntette Sebián-Petrovszki Lászlót, de felelni fog érte.
Jogerős: Megnyerte a pert a DK, nyilvánosságra hozzák, mennyibe került a tavaly augusztusi giccsparádé
Szorul a hurok.
A DK cseles törvénymódosítással állítja döntés elé Orbánékat korrupció ügyében (+videó)
Így Brüsszel számára is világossá válik a helyzet.
DK: Nem fogjuk megszavazni a Fidesz „korrupcióellenes” törvényjavaslatait
Hétfőn fog dönteni az országgyűlés.
FRISS: Brutális büntetést kért Kövér a DK-s képviselőre, aki kimondta: Törvénytelen a hazugsággal választást nyert kormány
Mondj igazat, betörik a fejed.
Indul a parlamenti szezon: Rögtön 3000 milliárd forint a tét
Erősen kezdődik az őszi ülésszak.
A DK nemmel szavazott a Hadházy Ákos kinyírására kitalált fideszes törvényjavaslatra
Aki nem teszi le az esküt az alakuló ülésen, az elveszítheti a mandátumát a legújabb kormánypárti előterjesztés szerint.
Vádiratnak is beillő beszédet mondott az ellenzéket fojtogató Számvevőszék ellen a DK pártigazgatója
Sebián-Petrovszki László súlyos példákat hozott rá, hogy a Fidesz törvénytelenül, a politikai ellenfelei elleni fegyverként használja az ÁSZ-t.