Ütött a legfőbb ügyész órája: Kiderült, mikor hallgatják ki Polt Pétert (+videó)

Ketyeg az óra a legfőbb ügyésznek: a DK Polt Péter válaszára vár.

Polt Péter ismét kibújt a kérdések alól, mert fél

Polt Péter megint nem volt hajlandó a Demokratikus Koalíció politikusaival találkozni. Azok után, hogy múlt héten egy előre egyeztetett időpontban nem fogadta Vadai Ágnest és Sebián-Petrovszki Lászlót, most

egy újabb meghívást utasított el a legfőbb ügyész.

A Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatót tartott az ügyben

Az üggyel kapcsolatban Vadai Ágnes és Sebián-Petrovszki László közös sajtótájékoztatójukon számoltak be részletesen. Világos, hogy Polt Péter csak kifogásokat keres, mert

valójában nem mer a számára kellemetlen ügyekről beszélni

– hangsúlyozták.

3 témában kérdezték volna Polt Pétert

Vadai Ágnes elmondta: 10 percet vártak arra, hogy Polt Péter megérkezzen, azonban a legfőbb ügyész ismét nem jelent meg.

Mint mondta, 3 fontos témában szerettek volna egyeztetni Polt Péterrel:

Vadai Ágnes felidézte, több alkalommal is próbáltak kapcsolatba lépni Polt Péterrel, azonban nem engedték be őket a legfőbb ügyészhez, „aki éppen az irodájában kucorgott”. A politikus hozzátette,

Polt Péter azért kerülheti a nyilvánosságot, mert fél.

Mindent megtettek, hogy szembesítsék a legfőbb ügyészt

Sebián-Petrovszki László a sajtótájékoztatón közölte: ők mindent megtettek az elmúlt hetekben azért, hogy Polt Péter szembesítsék azokkal a helyzetekkel, vádakkal, nyilatkozatokkal, amelyek az elmúlt hetekben a nyilvánosságban megjelentek.

Nyomatékosította, hogy nekik az a dolguk, hogy közvetítsék a választók számára ezeket a kérdéseket, gyanúkat. Emellett az is, hogy szembesítsék azzal a legfőbb ügyészt, hogy ez a helyzet; továbbra is várják a válaszát, reakcióját.

Elmondta, lehetővé tették Polt Péter számára, hogy bármelyik irodában – ahol ő kedve szerint találkozna velük – megejtsék a találkozót. Mint mondta, az igazságügyi bizottság termében vártak a legfőbb ügyészre, mert azt gondolták, hogy ha valahova, akkor a Parlament épületébe biztosan el fog majd menni.

Azonban ez nem történt meg.

A legfőbb ügyésznek legkésőbb szeptember 9-én válaszokat kell adnia

Hozzátette: Kiss László, valamint Simonka György állításainak ügyében kezdeményezték Polt Péter meghallgatását, amelyre várhatóan szeptember 9-én, délelőtt 10 órakor kerül sor.

„Ott és akkor, szembesítjük Polt Pétert mindazokkal az állításokkal, mindazokkal a gyanúkkal, amik eddig megfogalmazódtak”

– húzta alá a politikus, megjegyezve:

Polt Péter nem futhat el a számonkérés elől.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek