Lépett a DK Orbánék pusztítása miatt: Így gáncsolnák el Tiborczékat (+videó)

Azonnali cselekvés kell.

Végzetes kárt okozott Magyarországnak az Orbán-kormány

Egyre nagyobb baj van, amiért nem érkeznek meg Magyarországra az EU-s pénzek, mert az Orbán-kormány 14 év alatt annyira lerombolta a demokráciát, annyira „jól” kiépítette azt a rendszert, amelyben ellopja a magyar- és az uniós pénzeket, hogy

az EU befagyasztotta a támogatások kifizetését

– hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa.

Hangsúlyozta: mindez nagyon rossz Magyarország számára, mert ebből a pénzből lehetne megteremteni a jobb egészségügyi ellátás és a jobb oktatás alapjait is.

„Mi a megoldás? Meg kell oldani, hogy az Orbán-kormány és a Fidesz körüli üzletemberek, csókosok, valamint ezek családtagjai

ne lopjanak!”

– jelentette ki. Véleménye szerint arra kell új törvényt hozni, hogy ezeket a lopásokat meg lehessen akadályozni.

A DK törvényjavaslatot nyújt be

Mivel a kormánynak nem áll érdekében ilyen törvényt alkotni, a DK megteszi helyette, és olyan antikorrupciós törvénycsomagot nyújtott be, amely lehetővé teszi az EU-s pénzek lehívását és annak korrupciómentes felhasználását. Ez egy grandiózus törvénycsomag, amely

a közélet és a gazdaság minden szintjén képes felszámolni a mindent átszövő korrupciót.

A javaslat elfogadásával összesen 19 törvényt, valamint az Alaptörvényt is módosítaná a parlament, 47 paragrafus keretében. Ilyen átfogó, szakmai szempontból aprólékosan kidolgozott, részletes korrupcióellenes intézkedéscsomagot még soha nem fogadott el a rendszerváltás utáni Országgyűlés. A törvénycsomag a következő főbb pontokat tartalmazza:

  • Korrupciós illetéket fizetnének azok a cégvezetők és cégtulajdonosok, akiknek a korrupciós ügyei miatt az EU illetékes szervei megbüntetik a magyar államot. A korrupciós illeték „fillérre” megegyezne a Magyarországra kirótt büntetéssel. Ha Tiborcz István ellopja az Elios-ügy kapcsán az uniós támogatást, és emiatt hazánknak büntetést kell fizetnie – ez megtörtént – akkor a büntetés teljes összegét fizesse Tiborcz.
  • Több ponton módosítanák az ügyészségi törvényt, hogy a legfőbb ügyész többé ne akadályozhassa a korrupciós nyomozásokat és vádeljárásokat. Az Európai Bizottság egyik fő kritikája ugyanis az a magyar állammal szemben, hogy a legfőbb ügyész egyszerűen nem hajlandó eljárást indítani a kormányközeli, Fideszhez köthető korrupciós ügyek kivizsgálása, az elkövetők megtalálása és felelősségre vonása érdekében.
  • Megerősítenék az Állami Számvevőszéket, bővítenék az antikorrupciós feladatait. Például kötelező utóvizsgálatokkal korrupciós ügyekben, korrupciós kockázattérkép készítésével, és a korrupciós jellegű közérdekű bejelentések érdemi vizsgálatával. De természetesen a mostani vezetőit le kell váltani, hiszen Fidesz-pártkatonaként nem várhatjuk, hogy majd pont ők fognak eljárni a fideszes lopások ellen – közölte a politikus.
  • Azonnal nyilvánosságra hoznának minden olyan szerződést, amelyben adófizetői forintokat vagy uniós támogatást költ a kormány, közbeszerzéseknél pedig a teljes pályázati dokumentációt. Továbbá bemutatnák a közbeszerzésen nyertes cég alvállalkozói körét is.
  • A burkolt pártfinanszírozás visszaszorítása érdekében teljes tilalmat rendelnének el az állami propaganda terjesztésére. Közpénzen az állam nem folytathat politikai propagandát az állam, az önkormányzatok, vagy az általuk tulajdonolt cégek fizetett hirdetései mögé bújva!
  • Megtiltanák az offshore cégekkel való szerződéskötést az állami területen, és a már eddig megkötött szerződéseket is felülvizsgálnák.
  • A nem átlátható tulajdonosi szerkezetű cégek hazai cégtulajdona esetén a tényleges tulajdonos kötelező cégnyilvántartási bejelentését követelné meg a törvény.
  • Részletes összeférhetetlenségi szabályokat hoznának annak érdekében, hogy a közbeszerzések előkészítésében és döntésekben részt vevő személyek és a nyertesek között ne lehessen semmilyen kapcsolat. Így többek között kizárnák ebből a körből a közeli hozzátartozókat.
  • Elzárnák annak lehetőségét, hogy a fideszes milliárdosok által ellopott közpénzek a magántőkealapokba vándorolhassanak. Ezért jogilag megteremtjük a magántőkealapok nyilvánosságát, a teljes tulajdonosi kör feltérképezése érdekében – tudatta Sebián-Petrovszki László.
  • Létrehoznának a nyomozóbírói intézményt. A nyomozóbírók a bírói szervezethez tartoznának és az ügyészségi vezetők vagy érdekkörükbe tartozó személyek, szervezetek által elkövetett bűncselekményekben nyomoznának és látnák el a legfontosabb feladatokat.
  • Igazi pártatlan és korrupcióellenes hatósággá tennék az Integritás Hatóságot, több jogot adnának nekik, összhangban az Európai Bizottság elvárásaival. A hatóság felülvizsgálati eljárást kezdeményezhetne, sőt magánvádlóként léphetne fel az uniós pénzekkel kapcsolatos bűncselekményekkel összefüggő büntetőeljárásban.

– ismertette Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője, pártigazgatója.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek