Megvan, mennyit keresnek a főtanácsadók és a többek között földikutyáért is felelősminiszteri biztosok.
Pintér Sándor
Fideszes kémbotrány: Dobrev Klára válaszokat vár Pintér Sándortól
A belügyminiszter ne fenyegessen, hanem válaszoljon.
Pintér Sándor úgy tudja, már az is törvényt sért, aki a Pegasus kémbotrányról kérdez (+videó)
Ma is tanultunk valamit.
Pintér elment a Pegasus-ügyről tartott ülésre: Valószínűleg az egész nemzetbiztonsági bizottságot átverte a kormány
Behúzták őket a csőbe a kémprogrammal kapcsolatban.
Most derült ki: Név szerint nyilvántartásba veszik azokat az időseket, akik nem oltatták be magukat
A neveket és egyéb adatokat tartalmazó heti jelentést Pintér Sándor és a háziorvosok kapják meg.
Válaszokat követel az ellenzéki szövetség: Ha nem kapnak, azt beismerő vallomásnak tekintik
Közösen állt ki az ellenzék a megfigyelési botrány ügyében.
Közmédia 2019-ben: A Pegasus-t latorállamok használják ellenzékiek megfigyelésére
Egyszer igazat mondtak, becsüljük meg.
Megszólalt Pegasus-ügyben a volt főügyész: Többféle bűncselekményt is elkövettek, akik részt vettek ebben
A helyzet több mint tragikus.
Pintér Sándor a Pegasus-ügyről: Egy ismeretlen szervezet gerjeszt nemzetközi botrányt
Megkérdezték a belügyminisztert, lesz-e kivizsgálás.
Videóval: Látványos egymásra mutogatás indult a miniszterek körében a kémbotrány miatt
Árulkodóak a reakciók.
Elképesztően cinikusan reagáltak Pintér Sándorék a gigantikus kormányzati kémbotrányra
Nem cifrázták túl.
Most érkezett: Pintér Sándor is reagált a kémbotrányra
Megszólalt a belügyminiszter.
Váratlan döntést hoztak Káslerék: Kivonják a katonákat a kórházakból
Alapvető és ingyenes munkaerőtől esnek el az egészségügyi intézmények.
Ez lesz a fölösleges lélegeztetőgépek sorsa? A kormány megint hozzányúlt a csilliárdokért vásárolt és parkoltatott gépekhez
Nagylelkű kedvükben vannak.
Orbánra, Pintérre és Poltra hivatkozva sikkasztottak többszáz millió forintot az ügyvédek
Egyiküket alsónadrágban vitték el Gödöllőről a rendőrök.
Botrány: A Fidesz-képviselők kivonultak Pintér Sándor éves meghallgatásáról a Népjóléti bizottságban (+videó)
Ilyenre az elmúlt 30 évben nem volt példa – mondta Szabó Tímea.
Vadai Ágnes feltett egy kérdést Pintér Sándornak, de erre az arcátlan válaszra még ő sem számított
A DK politikusa szerette volna megtudni, hogy miért mehettek szurkolók egy focimeccsre még áprilisban.
Kiderült: A hozzájárulásuk nélkül is lehallgathatják az egészségügyi dolgozókat
Az áprilisban kiküldött levél tehát azért volt hiba, mert valójában nem is kell a beleegyezésük a lehallgatáshoz.
Pintérék keresztül húzták a terveket: Megakadályozta a kormány a magyar Aegon eladását
Ezt a veszélyhelyzeti jogrendnek köszönhetően sikerült összehozni.
Lelkészeknek kérnek soron kívüli oltást az egyházak Pintér Sándortól
Az evangélikus püspök szerint a lelkészek is az életüket kockáztatják, amikor elmennek a betegekhez, vagy amikor temetnek.
Itt a MOK levele, amiben elmagyarázzák Pintér Sándornak, hogyan kéne kezelni a járványt
Vajon lesz foganatja?
DK: Bíróság előtt fogjuk elszámoltatni Orbánékat a harmadik hullám nemzeti tragédiájáért (+videó)
A párt szerint 20 ezer halott után eljött az ideje annak, hogy a felelősökről is beszéljünk.
DK: Megszűnt a közbiztonság, Pintér Sándor ne kórházakat igazgasson, hanem csináljon rendet!
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt újabb tragédia a VIII. kerületben.
Kiderült: Azért beszél összevissza a Fidesz-vezérkar, mert egyre nő a belső feszültség járványkezelési kérdésekben
Nem mindenben értenek egyet.
Kiadták az ukázt: Vagy Pintér érdekeltsége takarítja a kórházakat 300 milliárdért, vagy nem lesznek kitakarítva
Méltányos ajánlat.