Videóval: Látványos egymásra mutogatás indult a miniszterek körében a kémbotrány miatt

Árulkodóak a reakciók.

Hiába robbant ki már közel négy napja az a nemzetközi kémbotrány, amelyben fény derült arra, hogy az NSO izraeli kibercég kémszoftverével, a Pegasussal magyar újságírókat, üzletembereket, politikusokat és ügyvédeket is lehallgattak, a magyar kormány érintettsége továbbra sem teljesen világos.

Így többek között az sem tisztázott, hogy a magyar állam vett-e a Pegasus programból -, amelyet az NSO bevallása szerint kizárólag az országok kormányai használhatnak -, illetve, ha igen, akkor azt melyik állami szerv használhatta az Orbán-kritikus személyek lehallgatására.

A Telex ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban kereste meg a szerdai kormányülés előtt a kormány tagjait, így kiderült, míg érdemi cáfolat nem érkezett az ügyben, a látványos egymásra és másokra mutogatás már kezdetét vette.

Varga Judit elmondta, az, hogy az állam vett-e a Pegasus szoftverből olyan szakmai kérdésnek számít, amire

igazságügyi miniszterként neki semmilyen rálátása sincs, mivel ő a jogszabályok betartásáért felel.

Arra a kérdésre, hogy adott-e felhatalmazást, hogy lehallgassák a kémbotrányban érintett magyar állampolgárokat, a miniszter arról beszélt, hogy az igazságügyi minisztériumban az „aláírások ki vannak szervezve Völner Pál államtitkár úrnak. Ő az, aki az engedélyeket megadja, vagy megtagadja”.

Az igazságügyi minisztérium Varga szerint „egyedül a jogszabályok betartásáért felel, a jogszabályi kellékek meglévő tartalmáért felel, és nem azért, hogy milyen tartalom kerül az asztalunkra.”

Majd azért kérte: az ügyben forduljanak Pintér Sándor belügyminiszterhez.

Azzal kapcsolatban, hogy mit gondol arról, magyar újságírók telefonján is megtalálták a kémszoftvert, a miniszter azt mondta:

„Hisztériakeltéssel nem foglalkozom, menjen és kérdezze meg a francia vagy német kormányt, hogyan zajlanak titkos információgyűjtések”.

Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszter úgy válaszolt:

„A magyar kormány egyáltalán nem folytat semmilyen olyan tevékenységet, ami törvénytelen megfigyelés vagy illegális adatgyűjtést jelentene.

Utoljára ilyent a Gyurcsány-kormány végzett”.

Pintér Sándor arra a kérdésre, hogy kitudja-e jelenteni: az Alkotmányvédelmi Hivatal nem használt és nem vett kémszoftvert úgy válaszolt:

„Nekem ilyen kijelentésem sosem volt és most sem teszem meg”.

Majd hozzátette, forduljanak az országgyűlési bizottsághoz és Stummer Jánoshoz, a bizottság jobbikos elnökéhez.

A teljes videót itt tudod megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=A2p1K_pF2ZQ

Valódi Hírek