Itt a MOK levele, amiben elmagyarázzák Pintér Sándornak, hogyan kéne kezelni a járványt

Vajon lesz foganatja?

Összegyűjtötte a Covid-ellátás problémáit a Magyar Orvosi Kamara, az erről szóló levelet pedig javaslataikkal együtt elküldték Pintér Sándor belügyminiszternek.

A MOK kiemeli a levélben, hogy hatalmas a terhelés a kollégákon, de az orvosi eskü miatt ha összeszorított foggal is, de teszik a dolgukat.

A levél szerint a fekvőbeteg-ellátással kapcsolatban érkezett a legkevesebb panasz a megyei elnököktől, de ez leginkább a kollégáik kötelezettségtudatának tudható be. Arra viszont felhívják a figyelmet, hogy

„sokakat frusztrál, hogy a kormányrendeletet megszegve az intézmények jelentős százalékában a mai napig úgy dolgoznak a kollégák, hogy nem tudják mennyiért.”

Az önként vállalt többletmunka díjazása is rendezetlen, és az ügyeleti díj mértéke sem tisztázott sok helyen.

A dolgozókban félelmet kelt, hogy az önkormányzati fenntartású rendelőintézeteket állami irányítás alá vonták. Tájékoztatást várnak arról, hogy ez a helyzet fennáll-e még majd a veszélyhelyzet elmúlása után is.

A levél szerint az alapellátás terhelődött a legtöbb feszültséggel.

A járvány miatti praxisközösségi vállalások teljesíthetetlenek, és arra is van esély, hogy azok sem jutnak hozzá az emelt bérkompenzációhoz, akik egyébként vállalnák az új működési formát.

A háziorvosi ellátást két fő probléma foglalkoztatja a beérkezett panaszok szerint:

  • az oltási helyzet, ennek hatalmas adminisztratív többletterhe,
  • a kórházakhoz integrálás kapcsán az alapellátásból való elvezényelhetőség.

„A háziorvosokon nagyon nagy a túlterhelés az oltási feladattal, melyet extra munkaként kaptak szinte semmi vagy esetleges segítséggel és semmilyen anyagi ellentételezéssel. Ez inkorrekt, igazságtalan és demotiváló. Gyakorlatilag a szétesett NNK helyett dolgoznak. Tehát nekik ellentételezés jár anyagi és erkölcsi értelemben is és minél gyorsabban, mert nagyon elegük van.”

— írják. Azt javasolják, hogy a háziorvosok sportlétesítményekben, színházakban vagy iskolákban is olthassanak, bővítsék az oltószemélyzetet, az oltópontok szervezését igazítsák a helyi adottságokhoz, az oltási rendben vonják be a fogorvosokat, és azokat a háziorvosokat, akik eddig még nem vállaltak szerepet. Segítsenek nekik továbbá az adminisztrációban.

„Többen jelezték, hogy az első körből valamiért kimaradt egészségügyi dolgozók nem, vagy csak nehezen kapnak időpontot az oltásra. Az oltások szervezésébe, az emberek mozgatásában az oltópontokon igénybe lehet venni más közalkalmazottakat (pl. könyvtár), de rendezvényszervező cégeket is.”

— áll a levélben. Azt külön hangsúlyozzák, hogy

fontos lenne a kórházi helyzet és problémák részletesebb és reálisabb bemutatása a kormánymédiákban is, hogy a lakosságnak pontos képe legyen a helyzetről.

Szerintük a kormányközeli médiák elmulasztják bemutatni, az „ellenzékiek” pedig eltúlozzák a szélsőséges eseteket. A járvány tapasztalatait szerintük szakmai fórumokon, beszélgetéseken kellene megvitatni a nagy nyilvánosság előtt.

Javasolják azt is, hogy a Covid-osztályokon dolgozóknál periodikusan

legyen egy hét rekreációs idő,

hogy aktívabban vonják be a Nemzeti Népegészségügyi Központ finanszírozott intézményeinek dolgozóit a védekezésbe, csökkentsék az adminisztrációs terheket, és szervezzenek meg körjáratokat az egészségügyi dolgozók szállítására, hogy ne tömegközlekedéssel kelljen eljutniuk a munkába.

Szorgalmazzák, hogy a faviparivir koronavírus-gyógyszer felírását ne kössék pozitív PCR-teszthez, és hogy szülessen a nem kórházi koronavírusos betegek ellátásra is.

Azt is kérik a belügyminisztertől, hogy szervezzék meg és biztosítsák, hogy a haldoklók mellett az utolsó órákban lehessen ott egy hozzátartozó vagy egy karitatív személy.

(kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI)

 

Valódi Hírek