Kiderült, Rogán Antal négyszer annyit költ a főtanácsadóira, mint Pintér Sándor

Megvan, mennyit keresnek a főtanácsadók és a többek között földikutyáért is felelősminiszteri biztosok.

Havi bruttó 935 ezer forint az átlagfizetése az egyes minisztériumoknál foglalkoztatott politikai főtanácsadóknak és tanácsadóknak, illetményeik között viszont akár három-négyszeres különbségek is lehetnek. Így ez összesen

havi 87 millió forint közkiadást jelent,

mivel 93 munkatársat foglalkoztatnak ilyen beosztásokban a minisztériumoknál és tárca nélküli minisztériumoknál

– derült ki a hvg.hu közérdekű adatigénylésére kapott válaszokból.

A minisztériumtól kapott adatok alapján kiderült, hogy a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségen van a legtöbb tanácsadó, összesen 19 (ebből 10 a miniszteri kabinetben), és rájuk költik a legtöbb pénzt,

az összesen 19,62 millió forint átlagosan havi bruttó 1 millió 32 ezer forintos fizetést jelent.

A második legtöbbet a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium fordít a legtöbbet a 15 tanácsadójára, akik átlagosan 943 ezer forintos fizetést kapnak. Harmadik legtöbbet pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI) keres a 14 tanácsadó: az átlagkereset 798 ezer forintra jön ki.

A tárca nélküli miniszterek közül a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda 3,75 milliós bérkerettel dolgozik, a pénz viszont csak 3 felé oszlik,

így ők keresik a legtöbbet: havi átlag bruttó 1,25 milliót.

A Pénzügyminisztériumnál hárman segítik Varga Mihály miniszter munkáját, az átlagfizetésük pedig 989 ezer forintra jön ki.

A legrosszabbul viszont a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium fizet:

a 2 tanácsadó fejenként átlagosan bruttó 368 ezer forintot kap.

A hvg.hu összegyűjtötte a miniszteri biztosok névsorát, ez alapján az övék a tanácsadói stábnál egy valamivel szűkebb kör: a 10 minisztériumnál és 4 tárca nélküli minisztériumnál összesen 64 miniszteri biztos dolgozik, és az ő illetményük egységes, törvényileg szabályozott, vagyis nem a tárca vezetőinek döntésétől függ.

A miniszteri biztosok havi bruttó keresete a helyettes államtitkári illetménynek megfelelő 1,3 millió forint, de kinevezésükkör a miniszter ennél kisebb összeget is megállapíthat számukra.

Így összességében a miniszteri biztosok is csaknem egymilliárd forint körüli összegbe kerülhetnek az adófizetőknek.

A számukat tekintve a legtöbb, 16 miniszteri biztost a Miniszterelnökség foglalkoztatja. A második az Emberi Erőforrások Minisztériuma 14 biztossal, míg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a harmadik 10-zel.

Így havi 1,3 millió forintos illetményért például L. Simon László múzeumi integrációért felelős miniszteri biztos, Ferencz Orsolya fideszes önkormányzati képviselő űrkutatásért felelős miniszteri biztos, de egy biztos külön foglalkozik a “székelyföldi jeges sportokat érintő infrastrukturális beruházásokkal” — ők mindannyian Szijjártó Péter külügyminisztériuma alatt működnek.

V. Németh Zsolt fideszes képviselő havi 1,3 millió forintért pedig a földikutya, a bajai halászlé vagy a klasszikus magyar nóta “kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért” felel.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek