Elfogyott a türelmük.
Keresés: Pál Miklós
Őrjöngenek a KDNP-sek: Semjén Zsolt dühös közleményben reagált
Fel vannak háborodva.
Augusztusban itt az atlétika VB – milyen eredményekre számítanak a profik?
Budapest 2018 decemberében kapta meg a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől. Ez lesz a 19. a sorban, de az első alkalom, amikor ezt a hatalmas eseményt Közép-Európában rendezik meg. A 2023-as atlétikai vb hazánk történetének legnagyobb sporteseménye lesz. A világbajnokságot augusztus 19. és 27- között rendezik meg a Nemzeti Atlétikai Központban, Budapesten. Az utcai futó-, valamint gyalogló versenyeknek pedig a belváros ad majd helyet.
Léptek a pedagógusok: Szokatlanul kemény döntést hoztak, hogy végre célt érjen a követelésük
Bekeményítettek.
Orbán államtitkára ünnepélyesen felavatott egy ravatalozót
Ehhez nagy szükség volt rá.
Döntött a Semmelweis Egyetem szenátusa: újraválasztották Merkely Bélát
Nagyarányú győzelmet aratott.
Kiderült: A honvédelmi miniszter is érintett a Fidesz legújabb botrányában
Neki is kellett egy kis közpénz.
FRISS: Hatalmas pofont kapott Merkely Béla új kihívójától — súlyos dolgokkal vádolják
Ezt nem teszi zsebre.
Gábor György súlyos listával bizonyította azt, amit a kormány tagad
Nem rövid.
Tragikus év van mögöttünk — Tőlük búcsúztunk 2022-ben
Emlékük őrizzük.
Mi történt? Rogán Antal dandártábornoki rendfokozatra emelt titkosszolgálati főtiszteket
Döntöttek.
Dagad a botrány: Kitüntetést kapott a költségvetési csalás miatt jogerősen elítélt fideszbűnöző
Az ítélet szerint Tátot 1 év 10 hónapos börtönbüntetésre ítélték.
Mi történt? Schobert Norbi üzletei sorban húzzák le a rolót
Nagy pácba került a fitneszguru.
Elnapolták az Állatkert vezetőjéről szóló döntést, miután a DK bundára hívta fel a figyelmet
Karácsonyék hét pályázóból hatot meghallgatás nélkül zártak volna ki, a DK szerint ez fideszes tempó.
Tovább dagad a Schadl-Völner botrány: A kilakoltatási maffia feje ellen vallott egy közeli munkatársa
Szorul a hurok.
Annyira elfogyott a benzin Magyarországon, hogy sokan már Szlovákiába járnak át tankolni
Beszámolók vasárnap estéről.
Itt a lista a magyar benzinkutakról, ahol még van üzemanyag
Nem túl hosszú.
Hoppá: Betiltott kinevezést kapott az Orbán-kormány egyik államtitkára
Magyarország, 2022.
FRISS: Váratlan emberek is a nevüket adták Orbán „korrupcióellenes” kamuintézetéhez
A cél, hogy semmiképp ne kelljen csatlakozni az uniós ügyészséghez.
Csatlakozik a vidék is: Egyre hosszabb a csütörtöki munkabeszüntetésben részt vevő iskolák listája
Megmozdult az ország.
FRISS: Országszerte polgári engedetlenségbe kezdtek a tanárok válaszul társaik kirúgására
A résztvevő iskolák listája folyamatosan bővül.
Budapest díszpolgára lett Dés László
Gratulálunk!
Döntöttek Orbánék: Felszámolják a háziorvosi ügyeletet Magyarországon
A „családbarát” kormány intézkedett.
Sokkoló hír érkezett: Átírja a kormány a háziorvosi ügyeleti rendszert, 200 helyen szűnik meg az ellátás
Mit lehetne még lerombolni?
Orbán szóvivője bemondta: harcot indít a kormány Brüsszel ellen a magyarokért
Komolyan gondolta.