Mi történt? Schobert Norbi üzletei sorban húzzák le a rolót

Nagy pácba került a fitneszguru.

Schobert Norbi Update-üzlethálózatának egyre több tagja húzza le a rolót az elmúlt napokban, amit a Telex több olvasója is jelzett a lapnak, bezárt üzletek fotóival alátámasztva állításaikat.

A lap arról írt, hogy már a közösségi média felületein is sorra jelennek meg az erről szóló posztok: többek között a gödöllői, a hódmezővásárhelyi üzletet, vagy Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky úti, a Westendben és a MOM Parkban lévő üzleteket is zárva találták.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a norbi.hu oldalon lévő webshop is szünetel, ezen a felületen technikai okokra és költözésre hivatkoznak.

Az esettel kapcsolatban a lap kereste Schobert Norbertet és a cégét telefonon, illetve üzenetet is küldtek nekik, de – mint írták – cikkük megjelenéséig nem válaszoltak.

Azonban sikerült elérniük jó pár, még nyitva lévő budapesti és vidéki üzletet, ahol nagyon vegyes válaszokat adtak. Szinte kivétel nélkül mindenki azt mondta,

ellátási gondok vannak az elmúlt napokban, hetekben.

Többen is arról számoltak be, hogy egyszerűen nem érik el az illetékeseket, akik választ tudnának adni a fennakadások okaira, és azt sem tudják megmondani nekik, hogy a helyzet mikorra rendeződhet.

Mint írták, volt, aki annyira fel volt ezen háborodva, hogy azt mondta: nagyon közel jár ahhoz, hogy becsukja a boltot. Mások logisztikai átállásról beszéltek, amiről viszont nem tudták megmondani, meddig tart.

Néhány budapesti boltvezető pedig olyan információkat osztott meg, miszerint Schobert Norberték nagyon komolyan fontolgatják azt, hogy külső befektetőt vonnak be a tulajdonosi körbe. Egy olyan gazdasági szereplőről hallottak, aki nagyobb Norbiék cégénél, és hozzátették azt is, hogy magyar cégről van szó.

Arra vonatkozóan, hogy a folyamat mikorra zárulhat le, csak találgatásaik voltak: volt aki néhány hetet, mások egy hónapot emlegettek.

Szeptemberben még Schobert arról beszélt, hogy nagyon nehéz, kényszerű döntéseket kell meghoznia.

A gödöllői Norbi Update kirakatából a termékekkel együtt a logó is eltűnt – Fotó: olvasói fotó / Telex

„Kőkemény döntéseket kell meghozni. Olyan döntéseket, amiket nem hoztam még soha életem során. (…) Most egy gazdasági válság van, nem világválság. Európai válság, nem magyar. Azt kell tudni erről a gazdasági válságról, hogy energiaválság. (…) Megjöttek a rezsiszámlák. Ilyenkor mindenki nekifeszül a kormánynak meg a miniszterelnöknek. Hát, én ezt nem fogom megtenni. Nem vagyok a barátja, sőt, még a kegyeltje sem vagyok, egyszerűen dolgozom velük és másokkal is az egészségért”

— mondta akkor Norbi, aki ezt követően arra is kitért, hogy szerinte kik felelősek a gazdasági válságért.

„Ki tehet erről? Nem a kormány, higgyétek el! Az unió tehet erről, Brüsszelben vannak a felelősök. És ezt a videót önszántamból mondom, és nem megbízásból”

— mondta Norbi, aki úgy látja, azok a döntéshozók felelősök a válságért, akik meghozták a szankciós döntéseket Oroszország ellen. Mint akkor fogalmazott, „az EU lakossága nemhogy pár nehéz év előtt áll, de anyagilag és üzletileg nem fogjuk kibírni tavaszig sem, be fog zárni minden”.

A lap emlékeztetett, hogy néhány hónappal korábban került a hírekbe, hogy

Orbán Áron, Orbán Viktor fiatalabbik testvére bekerült a Norbi Update Lowcarb Zrt. igazgatóságába,

ahol igazgatósági tag Ómolnár Miklós is, aki gyakran tűnik fel a Fidesz-közeli Hír Tv elnevezésű csatorna közéleti műsoraiban.

Az elmúlt években folyamatosan nőtt a vállalkozás árbevétele,

2021-ben már 2,3 milliárd forintot ért el,

viszont a cég tavaly és tavalyelőtt is körülbelül 130 millió forint veszteséget könyvelt el.

Megjegyezték: Schobert Norbi a szénhidrátok ellen vívott harc egyik legismertebb hazai guruja, aki cégével korábban a tőzsdén is tevékenykedett, ám, mint azt a Portfolio megírta, a korábban nemzetközi terjeszkedési célokkal igazolt tőzsdére lépés végül kudarcos véget ért.

(telex.hu)

Valódi Hírek