Léptek a pedagógusok: Szokatlanul kemény döntést hoztak, hogy végre célt érjen a követelésük

Bekeményítettek.

A Veres Pálné Gimnázium 28 tanára, a tantestület közel fele csatlakozott ahhoz az érettségi bojkotthoz, amelynek keretében a tanárok

nem vállalnak önkéntes feladatot az érettségi vizsgák lebonyolításában

egészen addig, amíg a kormány nem foglalkozik a tanárok 9 pontos követelésével.

Ez azt jelenti, hogy sem az emelt szintű írásbeli vizsgák javításában, sem az emelt szintű szóbeli bizottságok munkájában

nem vesznek részt,

és nem vállalnak elnöki feladatokat a középszintű érettségi vizsgákon.

„Ezzel a törvényes eszközzel kívánjuk jelezni, hogy a látszólagos csend ellenére a problémák megoldására továbbra sem kaptunk semmilyen konkrét, egyeztetésen alapuló választ”

– írták a csatlakozó tanárok Facebook-bejegyzésükben.

A csatlakozó tanárok nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy a feladatra való jelentkezés határideje március 2, vagyis még több mint 2 hónapja van a kormánynak, hogy valódi megoldásokat találjon a problémákra.

A tatai Eötvös József Gimnázium 32 tanárának kezdeményezéséhez eddig már csatlakoztak tanárok az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumból, az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumból, három szolnoki és egy tiszafüredi iskolából.

Valódi Hírek