Orbán szóvivője bemondta: harcot indít a kormány Brüsszel ellen a magyarokért

Komolyan gondolta.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány kezdetektől fogva békekötést szorgalmaz, mert >>az értelmetlen szankciók<< nem váltják be a Brüsszel által keltett reményeket

— állította a kormányszóvivő hétfőn Bács-Kiskun megyei a Kunszentmiklóson.

Szentkirályi Alexandra a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű, országjáró kormányzati propagandasorozat rendezvényén, a fórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: az Európai Unió azt ígérte, ha a szankciók életbe lépnek ez véget vet az ukrajnai háborúnak, és az intézkedések majd Oroszországot büntetik.

Elmondása szerint arról is szó volt, hogy a szankciók nem terjednek ki az energiahordozókra, de úgy látja, a szankciók „egyáltalán nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket„. A kormányszóvivő szerint a jelenlegi helyzetben azt látni, hogy

Európa fázik, Ukrajna vérzik, Oroszország pedig gazdagodik„.

Ez az elhibázott szankciós politika következménye — ismételte a kormányzati papagájszlogent.

Szentkirályi Alexandra kijelentette: az „elhibázott szankciók” valóban nagy károkat tudnak okozni, ezt az is bizonyítja, hogy a néhány nappal ezelőtt szóba került újabb szankciós csomag, a kilencedik hírére máris megugrott a földgáz ára a tőzsdén. Úgy véli, van összefüggés a szankciók és az emelkedő árak között.

A magyar kormány továbbra is

azért fog harcolni, hogy ezek a szankciók vagy ne lépjenek életbe,

vagy pedig Magyarországra nézve ne legyenek kötelező érvényűek, mert a kormányzat egyetlen olyan büntetőintézkedést sem tud elfogadni, amely a magyar embereknek hátrányt okoz vagy káros

— állította az uniós szankciókat megszavazó Orbán Viktor pártjának (amely a katát és a rezsicsökkentést felszámolta) eklatáns tagja.

Úgy folytatta: azért van jelentősége a mostani nemzeti konzultációnak, mert amikor a kormány Brüsszelben, „ellenszélben” képviseli azt a kisebbségi álláspontot, hogy szankciók helyett békére van szükség, fel tudja majd mutatni egyúttal, hogy ez nemcsak a kormány véleménye, hanem e mögött „több millió magyar ember hangja is meghúzódik„.

Ezért minél többen ki tudják fejezni, hogy ilyen formában ellenzik a brüsszeli szankciókat, annál inkább képviselheti ezt az álláspontot a magyar kormány is hitelesen és kellő erővel Brüsszelben

— jelentette ki a kormányszóvivő.

A pedagógusbéremelésre kormányzati forrást nem áldozó kormány szóvivője szerint a magyar kormány ezekben a legnehezebb hetekben és hónapokban is „ott fog állni a magyar emberek mellett, segíti a családokat és a nyugdíjasokat, valamint a vállalkozásokat, amelyek megélhetést és munkát adnak a magyaroknak, illetve

harcolni fog; ha kell, egész Brüsszellel

a magyar érdekek érvényesítéséért„.

Salacz László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az EU-nak két válság kellett — a pandémia és az energiaválság — ahhoz, hogy rájöjjön, mennyire ki van szolgáltatva a nagyhatalmaknak: az orosz földgáznak, a kínai gazdaságnak, a védelmi politikája az Egyesült Államoknak.

Beigazolódni látszik az a régi törvényszerűség is, hogy a magyaroknak igazuk lesz„, hiszen a magyar kormány már 2015-ben megmondta: az illegális migráció „rossz dolog„, és 2022 tavasz óta állítja azt is, hogy a háborús szankciók nem fognak működni — mondta nagy magabiztossággal a fideszes képviselő.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek