Ebből vajon mi sül ki? Sokak pénztárcáját érinti a kormány közelgő lépése

A jelek szerint a jövő héten terítékre kerülhet a téma.

Mint ismert, az Európai Bizottság rábólintott arra, hogy Magyarország több mint 10 milliárd eurót kapjon a befagyasztott uniós forrásokból.

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában közölte, amikor az összeg megérkezik, akkor döntenek majd a pénz elosztásáról. Az uniós utalással összefüggésben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter pár napja úgy nyilatkozott: ebből a forrásból emelné meg a kormány a pedagógusok bérét akár bruttó 700 ezer forintra.

Ezzel szemben a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium úgy fogalmazott, hogy januárban

egyelőre 10 százalékos fizetésemeléssel kalkulálhatnak az érintettek.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint mindenesetre a bizonytalanság elkeserítő, komolyabb nyomást kellene gyakorolni a kormányra egy nagyobb bérfejlesztésért.

Az RTL Híradó friss információ szerint

a téma terítékre kerülhet a jövő heti kormányülésen.

A Területfejlesztési Minisztérium csütörtökön megosztotta, hogy az Európai Bizottság döntését a kabinet rövidesen a pedagógusok béremelésére vonatkozóan is értékeli majd.

Az uniós intézmény döntése mellesleg nagy port kavart: a közösség több politikusa is megdöbbenve állt a döntés előtt, akadt olyan EP-képviselő, aki katasztrofálisnak minősítette a történteket. Michael McFaul akadémikus, az USA egykori oroszországi nagykövete egyenesen közölte:

„Talán itt lenne az ideje, hogy Orbán Viktor tárgyalásokat kezdjen

Magyarország Európai Unióból való kilépéséről

és az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz való csatlakozásáról, nem?

Vajon hogyan mutatna ez a magyar szavazók előtt?”

Bár az Orbán-kormány többször hangoztatta, hogy nem engednek semmilyen nyomásnak és zsarolásnak, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója pár napja úgy fogalmazott: a magyar kormány csak akkor ad zöld utat Ukrajna uniós támogatásának, ha hazánk megkapja a befagyasztott uniós forrásokat.

Orbán Viktor a brüsszeli csúcstalálkozón nem állt ellen a szomszédos ország EU-s tagságáról szóló tárgyalások megkezdésének, de

megvétózta az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós pénzügyi támogatásról szóló döntést.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/14/fordult-a-kocka-aggodhatnak-orbanek-a-legrosszabb-hirek-erkeztek-az-eu-s-penzekrol

Valódi Hírek