Játék a tűzzel.
népszavazás
Ez gyors volt: Annyian bírálták Ujhelyi ostoba ötletét, hogy meggondolta magát a politikus
Hátraarc.
Kegyetlenül kiakadt Ujhelyi István ostoba húzásán a neves szociológus
Az MSZP-snek elgurult a gyógyszere.
Élesen bírálta az MSZP-s Ujhelyi István ostoba húzását a momentumos Cseh Katalin
Hasonlóan jött létre a Brexit is.
„Ha mégis lesz építkezés, hatezer ember a testével fogja védeni a területet” — Tiltakoznak az Öreg-tó partjára tervezett luxususszálloda ellen
Veszélyben az Öreg-tó, amelyet két nemzetközi garancia, a Natura 2000-es besorolás és a Ramsari-egyezmény is véd.
Népszavazást tartanak ma Tatán: Most dől el, hogy Orbánék tönkreteszik-e az Öreg-tavat
Nagy a tét.
Elbukhat Orbánék aljas terve, népszavazással akadályozhatják meg az egyik leghírhedtebb gigaberuházást a lakók
Győzhet a népakarat.
Volt lengyel elnök: Az Uniónak meg kell szűnnie, hogy Magyarország nélkül újjáalakulhasson
Súlyos.
Az Alkotmánybíróság érvénytelenítette a Kúria döntését: Mégsem lesz népszavazás az ellenzék két kérdéséről
Felülbírálták.
DK: Soha többé nem fogunk népszavazást kezdeményezni vagy népszavazási kezdeményezést támogatni!
Sebián-Petrovszki László szerint színjáték az egész, amiben nem vesznek részt.
Döntöttek: Az Országgyűlés elé kerülnek Karácsony Gergely népszavazási kérdései
Az álláskeresési járadékról és a diákvárosról szóló népszavazási kérdéseikről döntöttek.
Varga Judit csúnyán begurult: nem érti, miért nem ismerik el, hogy a Fidesz „tisztességesen” nyerte a választást
Eldurrant az agya.
A Kúria döntött: Nem volt jogsértő, hogy a civil szervezetek érvénytelen szavazásra buzdítottak
A bíróság határozatai jogerősek.
Magyar György: Egyértelműen jogellenes a civil szervezetek megbüntetése
Egy civilszervezetnek ez a dolga.
Kezdődik a megtorlás: Megbírságolták a civil szervezeteket, amiért érvénytelen népszavazásra buzdítottak
Észak-Korea light.
Kiderült: szinte mindenki igennel szavazott a nemi átalakító műtétek népszerűsítésére Vassurányban
Meglepő fordulat.
Ilyen még nem volt hazai népszavazáson: Példátlanul sok érvénytelen szavazatot adtak le
Kirívó eset.
Fotókkal: Sírva röhögős szavazólapok születtek a melegellenes népszavazáson, így üzennek Orbánnak az ellenzékiek
Kreatívak az ellenzéki szavazók.
Donáth Anna is leadta voksait, és azt is elárulta, hova ikszelt
Egy kéréssel is fordult a választókhoz.
Alaposan beégették Orbánt a tanárok: „Nincsenek kitalált ostobaságok az iskolákban”
Mit lép erre a miniszterelnök?
Nevetségesen magyarázkodik a Kúria elnöke, amiért elkaszálták Orbánék népszavazási kérdéseit
Nincsenek meg az eszközei a kollégái irányítására.
A Kúria nem enged: Újból elkaszálták a Fidesz kiskorúak nemváltó műtétjéről szóló népszavazási kérdését
Megint visszadobták.
Ellenzéki siker: Tarthatnak népszavazást a pártok által kezdeményezett témákban
Mindkét kérdésben összegyűlt az előírt, minimálisan szükséges 200 ezer aláírás.
Botrány: Több ezer aláírást gyűjtöttek ellene a tataiak, Orbánék mégis luxusszállodát akarnak építeni az Öreg-tó mellé
A tó élővilágát is tönkretennék, csak hogy a fideszes kiváltságosok nyerészkedjenek.
Botrányos nyílt levelet írtak az erdélyi Fidesz-hívő polgármesterek Márki-Zaynak, Juszt László parádésan helyrerakta őket
Touché.