A Kúria nem enged: Újból elkaszálták a Fidesz kiskorúak nemváltó műtétjéről szóló népszavazási kérdését

Megint visszadobták.

Ismét döntött a Kúria a kormány által kezdeményezett népszavazás ötödik kérdéséről, amely úgy szólt, „támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek a nemátalakító kezelések”.

A Kúria már kimondta, hogy erről a kérdésről nem lehet népszavazást tartani,

mert nem egyértelmű.

Ezt a kormány megtámadta az Alkotmánybíróságnál, ami meg is semmisítette a Kúria döntését, ezért kellett új eljárást indítani. Ennek lett a vége a Kúria mostani döntése, amelynek alapján

továbbra sem lehet népszavazást tartani a kérdésben,

mivel a bíróság álláspontja szerint nem egyértelmű, hogy mit jelent ebben a kontextusban az „elérhetőség” és a „nemátalakító kezelés”.

Tavaly a hvg.hu is megírta, hogy a kérdések már a meghirdetésük időpontjában okafogyottnak minősültek és a

jogi értelmezhetőségüket sem találták problémamentesnek.

A döntéssel egyébként csak egyetlen kérdés esett ki az ötből, így a gyermekvédelmi népszavazást ettől függetlenül megtartják április 3-án, az országgyűlési választások napján, azonban a Medián mérése szerint az érvénytelen lesz.

(via, hvg.hu)

Valódi Hírek