Erről beszélt az Eucharisztikus Kongresszus vendégeinek.
kövér lászló
Ungár Klára máshogy emlékszik a Sorossal közös vacsorára, mint ahogy azt Orbán Viktor előadta Kötcsén
Soros akkor még nem volt ellenség.
Kövér László úgy tudja, élet-halál kérdése lehet, a hírszerzés milyen híreket szállít a döntéshozóknak
Ahogy az is, ők mire használják az információkat.
Kiszivárgott, miről beszélt Orbán a sajátjainak zárt körben Kötcsén
Szegény jelenlévők.
Vége: Végleg kirakták Szájert a legutolsó fontos pozíciójából
Lezárult egy fejezet.
Eszméletlen lépésre vetemedett Kövér László: Így mentette meg Simonka Györgyöt a tárgyalástól
Egy szavazógép sem hiányozhat.
Kövér László kiderítette: Támad a keresztényellenes gonosz, aki miatt már nem lesz különbség a fiúk és a lányok közt
Megtámadták az agyevő bogarak.
Dávid Ferenc: A megkeseredett, zavaros gondolkodású Kövér László veszélyezteti a Szlovákiával kialakult jó viszonyt
Vélemény.
Botrány lett Kövér László szlovákiai látogatásából: Diplomáciai jegyzéket ért a házelnök somorjai beszéde
A szlovák külügy szerint a házelnök látogatása nem a jószomszédi kapcsolatok szellemében zajlott.
Kövér László úgy tudja, a nácik és a kommunisták után most a zöldek terrorja fenyegeti a hazát
Fél, hogy visszatérhet a pártállami terror jövőre.
Elképesztő összeesküvés-elméletet rakott össze Kövér László, de csak a kormányt leplezte le vele
Magvas gondolatok, freudi elszólásokkal.
Kövér László úgy tudja, az elmúlt 12 év legfontosabb törvénye a Fidesz melegellenes jogszabálya
A házelnök azt mondta, Magyarország addig marad az EU tagja, amíg az össze nem omlik.
Szabó Tímeára is hatalmas összegű büntetést szabott ki Kövér László
A Párbeszéd politikusa közel tízmillió forintos pénzbüntetést kapott.
FRISS: Most Gyurcsány Ferenccel emberkedik Kövér László — Pénzbüntetést szabott ki rá
Habiszti házelnök.
Elképesztő, mit hordott össze Kövér László a kormány által meggyalázott Alaptörvényről
Végleg megborult a házelnök?
Kövér László „hígítószagú” virágot küldött Szabó Tímeának, amiért csendben maradt (+fotó)
A házelnök betartotta a Szabónak tett ígéretét.
Gyurcsány torkig van, hogy Kövér önkényesen elnémítja az ellenzékieket – Videóban üzent a házmesternek
Vége lesz hamar a bálnak.
Kövér László segget csinált a szájából Kína-ügyben, Fekete-Győr szembesítette a korábbi mondataival
A Momentum miniszterelnök-jelöltje szerint a fideszes politikusok most saját magukat köpik szembe.
Polt Péter úgy tudja, a magyar ügyészség jobban teljesít, már csaknem 100 százalékos a váderedményessége
Kövér László szerint pedig a legfőbb ügyész és az ügyészség is független.
Kövér László úgy tudja, az Európai Parlament a demokrácia elleni „legsunyibb, de leghatékonyabb merénylet”
Azt mondta, fogadna is a Fidesz 2022-es sikerére a választásokon.
Új szintre emelte a Fidesz a hivatalos válasz fogalmát: Csak egy sírvaröhögős szmájlit küldtek a sajtómegkeresésre
Pedig a kérdésre minket is érdekelne a válasz.
Kövér László „idegállapotba került”, kiakadt Varju László felszólalásán (+videó)
Gyengülnek a házelnök idegei.
Gyurcsány kemény választ adott a moslékkoalíciózó Kövér Lászlónak
.
Itt van Kövér László megfejtése arra, hogy mi a megosztottság valódi oka
Ki nem találtuk volna.
Kövér László gigabüntetéssel akarta elhallgattatni Vadai Ágnest, de ennek meglesz a következménye
Vadai nem az a típus, akinek csak úgy be lehet fogni a száját.