Eszméletlen lépésre vetemedett Kövér László: Így mentette meg Simonka Györgyöt a tárgyalástól

Egy szavazógép sem hiányozhat.

A Népszava megkereste a Fővárosi Törvényszéket, hogy adják ki, hány olyan esetet regisztrálnak évente, amikor Kövér László kikéri a büntetőeljárásról az országgyűlési képviselőket. A köztestület azonban a kérdést közérdekű adatigénylésnek minősítette, majd elutasította arra hivatkozva, hogy nem feladatuk összegyűjteni az összes esetet.

A portál azért kérdezte meg az ítélőtáblát, mert Simonka Györgynek június 15-én, a parlamenti időszak utolsó napján büntetőjogi tárgyalásán kellett részt vennie. Azaz csak kellett volna, ugyanis

a súlyos bűncselekményekkel megvádolt országgyűlési képviselőt a házelnök elkérte a törvényszéktől,

hogy biztosítsa a kormánypárti kétharmadot az ülésteremben.

Schiffer András jogász, az LMP korábbi elnöke arról számolt be, hogy nincsen olyan jogszabály, ami a bírákat arra kötelezi, hogy számon tartsák az összes olyan esetet, amikor felmentést kérnek egy büntetőügy tárgyalásán való jelenléttől. Schiffer szerint éppen emiatt jogszerű a törvényszék elutasító határozata.

Ez az eset azonban az ügyvéd szerint rávilágít arra is, hogy a rendszerváltás óta szabályozatlan az igazságszolgáltatás működésének nyilvánossága. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a nyomozás megkezdésétől az ítélet meghozataláig bezárólag nincs hivatalos eljárásrend, a bírósági döntések pedig eltérőek és széttagoltak.

Schiffer példaként hozta, hogy a rendészeti tárca és Orbán Viktor közötti 2007-es perben csak az utcáról kamerázhattak be a tévétársaságok, annak ellenére, hogy Orbán közszereplő. A volt politikus hozzátette, a jelenlegi esetben

a Fővárosi Törvényszéknek tájékoztatást kellett volna adnia

a Népszavának, hogyan tárják fel a méltányossági kérelemmel kapcsolatos bírói ítélkezési gyakorlatot.

Az ügyben kérdéses, hogy Kövér Lászlónak van-e joga ahhoz, hogy egy országgyűlési képviselőt formálisan elkérjen egy bírósági tárgyalásról. Egy, a Házbizottságban ülő ellenzéki képviselő szerint ugyan az Országgyűlés tagjainak nincs munkáltatójuk, a házelnöknek kötelessége biztosítani a Parlament működőképességét.

Ennek ellenére a névtelenséget kérő politikus úgy látja, Simonkának munkájára hivatkozva kellett volna méltányossági kérelmet beadnia. Hasonlóan nyilatkozott a kérdésben Lövétei István alkotmányjogász is. Mivel a bíróságok önmaguk döntenek a jogi eljárásrendről, a jogász szerint Kövér „legfeljebb megpróbálhatta volna meggyőzni” Simonka elengedéséről.

A korábban idézett ellenzéki képviselő kíváncsi, mi lenne akkor, ha egy ellenzéki kollégája szeretné kihagyni a tárgyalását egy büntetőügyi eljárás során. A politikus úgy véli,

ebben az esetben Kövér nem írna levelet az ellenzéki kollégája érdekében.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek