Kövér László úgy tudja, a nácik és a kommunisták után most a zöldek terrorja fenyegeti a hazát

Fél, hogy visszatérhet a pártállami terror jövőre.

Interjút adott Kövér László a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A házelnök az Európai Unióval és a magyar ellenzékkel kapcsolatos gondolatait osztotta meg a hallgatósággal.

A politikus szerint azok teszik tönkre az EU-t, akik a magyar kormánytól akarják megvédeni. Hozzátette, „néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni„, hogy ma már nem vennék fel Magyarországot az Unióba a különböző jogállamisági problémák, valamint a kormány által vallott nézetek miatt.

Az Országgyűlés elnöke elmondta,

ma már biztosan nemmel szavazna az EU-ba való belépésre.

Bár azt is megjegyezte, 2003-ban sem szavazott „jó szívvel” a csatlakozásra, de akkor még az volt a meggyőződése, hogy az uniós csatlakozás új perspektívákat nyit a nemzeti érdekek érvényesítéséhez, és „ráadásul anyagilag sem jár rosszul„.

Bár ez utóbbit a mai napig igaznak tartja,

szerinte az EU-t jelenleg „totalitárius törekvéssel” akarják szétverni,

amelyet a nácik és a kommunisták után, amit „nevezhetünk hol liberalizmusnak, hol poszthumanizmusnak, hol mit tudom én micsodának, tehát zöld őrületnek„. Arról beszélt, hogy szerinte a magyarok többsége ellenérzéssel viseltetik az uniós döntéshozók agressziója miatt.

Úgy látja, az EU-ban az erkölcs nem számít értéknek, ugyanis azt kiszorították a politikából. Szerinte az európai baloldali képviselők — akik szerinte nemcsak a szociáldemokratáknál, hanem a néppárti oldalon is megtalálhatók — szándékosan verik szét az erkölcsi értékeket.

Az interjúban Kövér kampánybeszédbe is kezdett. Elmondta, a 2022-es választásokhoz közeledve egyre nagyobb a tét, mert szerinte visszatérhetnek azok, akik korábban kommunistának, „ma pedig európaistának vallják magukat„.

A politikus kifejezte, a rendszerváltás általa felemásnak gondolt vívmányai mellett a rezsi-, valamint családtámogatásokat is meg kell védeni. Az interjú csúcspontján kifejezte,

az ellenzék „nyílt zendülést hirdetett meg az alkotmányos renddel szemben„.

Ezután párhuzamot vont az ellenzéki pártok és a Tanácsköztársaság működése közt. Szerinte a rendszerváltás idején semmilyen számonkérés nem volt a pártállami tisztségviselőkkel szemben. Hozzátette, téves hiedelem, hogy még egyszer eltűri a magyarság „egy terrorista kisebbség randalírozását” Magyarországon.

A riporter kérdésére elmondta, azért veszi el a szót és szab ki szankciókat a képviselőre, mert nem bírja elviselni, hogy az ellenzékiek „bolhacirkuszt” csináljanak az Országgyűlésből. Emellett a képviselők sértegetését is nehezményezi az ellenzéki szereplők részéről, elfeledvén, milyen szavakkal dobálóznak saját pártja politikusai.

(Vasárnapi Újság/Népszava/Nyugati Fény)

Valódi Hírek