Kövér László „hígítószagú” virágot küldött Szabó Tímeának, amiért csendben maradt (+fotó)

A házelnök betartotta a Szabónak tett ígéretét.

Május 25-én Kövér László házelnök a parlamentben Szabó Tímea napirend előtti felszólalása után azzal fordult a a párbeszédes képviselőhöz, hogy ha egyszer

képes lesz öt percig csendben maradni, és végighallgatni a képviselőtársai válaszát”, kap tőle egy csokor virágot.

Szabó a felszólalásában arról beszélt, hogy a Fudan Egyetem projektje színtiszta hazaárulás.

A Párbeszéd képviselője legfrissebb Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy hétfőn „nagy nehézségek árán”, de szó nélkül hagyta Dömötör Csaba válaszát a felszólalására, mert kíváncsi volt arra, hogy Kövér emlékszik-e az ígéretére.

„Ma a képen látható csokor fogadott az irodában. Kicsit szomorú vagyok, hogy nem vehettem át személyesen, de sajnos a házelnök nem volt bent az ülésteremben, amikor reggel a Fudan Egyetem elleni tiltakozásképpen a pulpitusról lelógattam a kínai zászlóval összemontírozott Fidesz-logót”.

„Aztán később meg én nem voltam bent, amikor a Párbeszéd frakciójával bojkottáltuk azoknak az aljas törvényeknek a szavazásait, amelyekkel Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP beleírta magát a történelemkönyvek sötét lapjaira: a 100 milliárdos lopásokat, Magyarország kínai eladósítását, az ellenzéki városok elleni bosszút, a magyar dolgozók rabszolgasorba taszítását és nem utolsósorban a meleg honfitársaink elleni uszítást!

Lehet, hogy inkább Kövérnek is bojkottálnia kellett volna ezt a sok hitványságot, és akkor személyesen leróhatta volna „adósságát”.

– írta bejegyzésében Szabó.

Hozzátette:

„értem én a jó szándékot, meg hogy ajándék lónak ne nézd… De ennek a virágnak olyan hígító szaga van, hogy ki kellett nyitni az ablakot, hogy ne fájduljon meg a fejünk.

Lehet, hogy nem kellett volna kékre festeni az eredetileg sárga virágokat? Van még mit tanulni a narancs oldalon a zöldről. Jövőre ellenzékben több idejük lesz ezekkel a dolgokkal is foglalkozni”.

Valódi Hírek