Szabó Tímeára is hatalmas összegű büntetést szabott ki Kövér László

A Párbeszéd politikusa közel tízmillió forintos pénzbüntetést kapott.

„Kövér László

9,6 millió forintra büntetett, amiért kitűztem a Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót

aznap, amikor megszavazta a Fidesz, hogy a Kínai Kommunista Párt megrendelésére idetelepítik a Fudan Egyetemet”

– közölte Facebook-oldalán Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa.

„Az időzítés stílszerű, hiszen ma van a Kínai Kommunista Párt 100. születésnapja. Gondoltam, hogy küldök én is valami ajándékot, de azért nem 10 milliós „meglepetésben” gondolkodtam.

Hiába erőlködik egyébként Kövér házmester és Orbán Viktor, nem ijedek meg, és főleg nem hátrálok meg az ország függetlenségéért folytatott küzdelmünkben!

Nem hagyom, hogy Orbán egy 450 milliárd forintos kínai hitellel minden magyar embert 110 ezer forinttal, minden 2 gyerekes családot közel félmillió forinttal adósítson el egy olyan kínai egyetem miatt, amely elveszi a vidéki magyar fiatalok lakhatását, ahova a magyar diákoknak évi 2,5 millió forint a tandíj, és amely a kínai titkosügynökök búvóhelye lesz!”

– tette hozzá Szabó.

Ugyanakkor nem a párbeszédes képviselő volt az egyetlen, akire pénzbüntetést szabott ki Kövér László csütörtökön.

Gyurcsány Ferenc arról számolt be a közösségi oldalán, hogy Kövér Vadai Ágnes, illetve Jakab Péter rekordösszegű megsarcolását követően most őt is megbüntette.

A házelnöknek az nem tetszett, hogy június 14-én a DK elnöke azt mondta Kövérnek: szégyen, hogy ő vezeti az Országgyűlést.

Gyurcsány azt nem írta, hogy pontosan mekkora összegre büntették.

 

Valódi Hírek