Elmondta azt is, hogyan rángatná ki a mostani 5-7 százalékos mélypontról a szocialista pártot.
ellenzék
Vadai Ágnes: Nem javaslom, hogy bárki Gyurcsány-ellenes politikát folytasson az ellenzéki oldalon
Félreérthetetlen üzenet.
Eldőlt: Minden választókerületben közös jelöltet indít az ellenzék a Fidesz embere ellen
Megszületett a megállapodás.
Bruck Gábor: Orbán csak addig erős, amíg az ellenzék egymás ellen harcol
Vélemény.
Gödi jobbikos képviselő: Elismerte a Fidesz, hogy Balogh Csaba tárgyalást kezdeményezett velük az alpolgármesterek leváltásáról
Újabb szereplő szólalt meg a gödi sagában.
„Fideszesekkel lett tele a városháza” – Nyílt levelet írt a Momentumnak a DK politikusa
Nincs béke a Pest megyei városban.
A Momentum elnöksége az ellenzéki pártok elnökségéhez fordul a gödi helyzet rendezése érdekében
Áll a bál a Pest megyei városban.
Attól rettegnek a Fidesz-médiában, hogy női kihívója lesz Orbán Viktornak
Nem minden ok nélkül.
Gyurcsány: Egy táborba kényszerülnek, akik szemben állnak a diktatúrával
Csak úgy győzhet a demokratikus oldal, ahogy tegnap összefogtak a különböző zászlók alatt – véli a DK elnöke.
Fegyelmi eljárás indult a gödi polgármester ellen, felfüggeszthetik Balogh Csabát
Nem csitulnak a kedélyek.
Így már érthető: Jól fizető állásra ácsingózik Fodor Gábor a kormánynál?
Lehetőleg kevés munkával.
Zokogsz: Elnyomva érzik magukat a szerencsétlen fidelitaszosok
Van élet az agyhalál után.
Botrány: Nem engedték szóhoz jutni az ellenzéki polgármestereket a 2021-es költségvetés tárgyalásán (+videó)
Demokrácia, Fidesz-módra!
Közösen támadta meg Orbánék embertelen 2021-es költségvetését az ellenzék
Túlárazott látványberuházások helyett a nyugdíjminium 80 ezer forintra növelését és 50 százalékos egészségügyi béremelést sürgetnek.
Orbán teljesen ki akarja nyírni Budapestet, a DK városszerte tiltakozik
Drasztikus bosszúra készül a Karmelita kolostor lakója.
Horváth András: Ne dőljetek be Török Gábornak, ellenzékiek!
Nincs veszve a 2022-es választás.
Az „ellenzéki” Schiffer András a Fidesz lapjában leprázza az ellenzéket és az Európai Uniót
Tíz évnyi totális narancsuralom után elegáns dolog egy ellenzékinek az ellenzéket rugdosni. Ja, nem.
Gravitáció: Két újabb MSZP-politikus lépett át a DK-ba
Folytatódik a súlypont-áthelyeződés az ellenzéki oldalon.
Gyurcsány: Nincs alku Orbánnal, teljes összefogással történelmi vereséget kell mérnünk a Fideszre (+videó)
A választók is azt akarják, hogy az ellenzék tegye félre a múlt vitáit és állapodjon meg – hangsúlyozta a DK elnöke.
Gulyás szerint Kövér László „rendkívül visszafogottan” beszélt az ellenzékről, amikor kitagadta őket a nemzetből
Sötétség délben.
Elég volt! Az ellenzék közösen tiltakozik a női politikusok megalázása ellen
Betelt a pohár.
Itt a halálos ítélet: A DK teljes állami támogatását el akarja venni a számvevőszék (+videó)
Mert nem tudnak bemutatni olyan papírokat, amelyek megsemmisültek a másfél évvel ezelőtti irodatűzben.
Elég volt: 42 polgármester követeli Orbántól, hogy a kórházak ne küldjenek vissza tesztelés nélkül lakókat az idősotthonokba
Betelt a pohár.
41 polgármester közösen tiltakozik Orbán őrült ötlete ellen, amivel kivérezteti az önkormányzatokat
A bajban drasztikusan növekednek a feladataik, a kormány mégis durva elvonással sújtja őket.
A HVG egy külön cikkben korholja Gyurcsányt, mert az csúnya szavakat mondott Orbánra
A lap szerint nem helyes „kicsinyes gazembernek” nevezni a miniszterelnök urat.