Gyurcsány: Zárjuk le ezt a gyerekes beszélgetést! Nem kell találgatni, szivárogtatni, helyettem beszélni

Megelégelte a rajta való csámcsogást a DK elnöke.

Kedden először (és láthatóan utoljára) szólalt meg Gyurcsány Ferenc abban a diskurzusban, amelynek alapját az adta, hogy néhány napja Fekete-Győr András a Blikkben örömének adott hangot amiatt, mert Gyurcsány egy magánbeszélgetésben úgymond „megígérte” neki, hogy nem vállal kormányzati szerepet egy leendő új kormányban.

Gyurcsány Ferenc ma ezt írta az ügyről a közösségi oldalán:

Zárjuk le ezt a gyerekes beszélgetést!

Nem az a kérdés, hogy mi lesz velem, hanem az, hogy mi lesz Magyarországgal.

Magyarországnak új kormány kell! Ezért dolgozom. Egy olyan párt élén, amelyért egy garast nem adtak volna kilenc éve, ma meg a legerősebb ellenzéki párt.

Nem elég győzni. Utána sikeresen kormányozni kell. A sikeres kormányzásnak sok feltétele van.

Az egyik, hogy a kormány mögött erős, egységes, felelős frakciók, pártok álljanak. Tapasztaltam, hogy mihez vezet ennek hiánya.

Azt szeretném, ha az európai demokraták sikeres kormányt alakítanának és vezetnének a következő választás után.

Abban látom dolgomat, hogy a Demokratikus Koalíció pártként és frakcióként erős, stabil hátországot teremtsen egy ilyen kormánynak. Vezetni szeretném ezt a pártot, és frakciónkat.

Nem kell találgatni, üzenni, szivárogtatni, helyettem beszélni.

Ha mondani szeretnék valamit, elmondom. Így egyszerűbb és könnyebb, valamint elkerülünk értelmetlen konfliktusokat.

Nem leszek 2022-ben miniszterelnök, házelnök, és még ki tudja micsoda. Szolgálni fogom az új kormányt.

Ez az ambícióm. Semmiképpen se több.

Zárjuk le ezt a lehetetlen beszélgetést!

Kérem.

Van itt egy sor dolog, ami ennél sokkal fontosabb.

Zárjuk le ezt a gyerekes beszélgetést!Nem az a kérdés, hogy mi lesz velem, hanem az, hogy mi lesz Magyarországgal….

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. augusztus 18., kedd

.

Valódi Hírek