Vélemény.
Az ellenzéknek azt kell kínálnia, amiben jó és hiteles lehet, ugyanakkor Orbán reménytelenül gyenge. A politika dichotóm természetű, így erre mindig van lehetőség.
Ez azt jelenti, hogy többnyire két ellentétes álláspont közül kell választani, úgy, hogy nincs köztes megoldás: háborút akarsz vagy békét?
Ez a kérdés például jó történetté formálható, ahol az ellenzék megnyugvást kínál, miközben köztudott, hogy Orbán zsigerileg képtelen a békességre.
Ha Dobrev, Donáth, Cseh, Szél, vagy Szabó Tímea együtt lép színpadra, könnyen láthatják őket modernnek, újszerűnek, kedvesnek és frissnek, mert valóban azok.
Mellettük Orbán, Semjén és Kövér igazi őskövületek – mert azok is. A politikusnők mellé kell egy harmadéves színházrendező: laza sál, friss hegyi levegő az arcon, nevetés, jókedv – és jól látható lesz, kik állnak a jó oldalon, kik képviselik a jövőt.
A tízmillió magyarból hétmillió gyenge és kiszolgáltatott. Azért, mert szegény, vagy öreg, vagy beteg, vagy kevés iskolát végzett, sokszor együtt az egész.
Eközben Orbán politikájában nincs részvét és szánalom, nincs együttérzés és megértés, nincs megbocsájtás és nincs segíteni akarás. Az ő politikája kilépett a humanizmusból.
Az ellenzék feladata és lehetősége, hogy újra és újra beszéljen arról, hogy részvét nélkül lecsúszunk a főemlősök szintjére.
Mindegy, hogy a Jobbik, a Momentum, az MSZP vagy a DK áll a színpadon, mindegyikük beszéljen arról, hogy az Orbán utáni Magyarországon mindenki nagyobb biztonságban fog élni.
Ha működik a platform, lehet nyitni a kisebb pártok felé, azok is lehessenek teljes jogú partnerek. Van néhány tehetséges politikus, aki ma szólistaként tevékenykedik: mindenekelőtt Hadházy Ákosra, Szél Bernadettre és Szabó Tímeára gondolok. Ők hadd csatlakozzanak valamelyik párthoz, és ha akarnak, vegyenek részt a platform munkájában.
Ha mindez megvan, akkor a kampány szervezését érdemes odaadni fiatal reklámosoknak. Csináljanak ellenzéki indulót, tavaszi hangulatot, friss arculatot, karikatúrát, viccet, mémet, gúnydalt Orbánról.
És kapjanak szabad terepet, hogy megmozduljanak a színészek, zenészek, filmesek. Csörögjön az adományvonal, jelentkezzenek önkéntesek. Jó volna ha ez az ország megnyerhetné az első, igazi harcát.
Van honnan tanulnunk. Chilében több mint 15 éve diktatúra volt, amikor jött egy fiatal reklámszakember, aki túllépett a pártokon, szakszervezeteken, és meghirdette a NO kampányt. Jelentése egyszerű volt:
NO PINOCHET.
Elfelejtve minden ideológiai különbséget, egyetlen Pinochet-ellenes erővé állt össze az ellenzék, és menesztették a diktátort. 2012-ben film készült erről, a címe: No. Az Oscar-díjra jelöl film a lényeget tekintve igaz, megmutatja, hogy egy választási kampány hogyan vezette vissza Chilét a demokráciába.
Még egy gondolat. Sokan vélik úgy, hogy ha az ellenzék összeállna, Orbán megtorpedózná a választást. Szerintem viszont nem. Ebben az esetben vagy a szavazófülkében dőlne el Orbán sorsa, vagy az utcán: belobbanna a kormányváltó hangulat.
Ceaușescu jut az eszembe, aztán Milošević, Mečiar és Fico. És Orbán is csak addig erős, amíg az ellenzék egymás ellen harcol.
Bruck Gábor
(A teljes cikket a Népszava.hu-n találod)
