Fekete-Győr megnevezett egy MSZP-politikust, akit nem akar a közös listán látni

De egyébként már nem zárja ki a teljes összefogást.

Az ATV Reggeli Start vendége volt Fekete-Győr András csütörtökön. A Momentum elnöke elmondta: számításai szerint 700 kormányzati tisztséget betöltő személyt kell kormányváltás esetén elküldeni, és Polt Péter legfőbb ügyésznek mindenképpen mennie kell.

Szóba került a beszélgetésben, hogy az ellenzék közös listával vagy külön listákkal vágjon-e neki a 2022-es országgyűlési választásoknak.

Mint ismert, az ellenzéki pártok közül a Momentum és a Jobbik az, amelyik a több listás indulást is jó ötletnek tartja, noha az ellenzéki szavazók túlnyomó része, ahogy utóbbi két párt szavazóinak többsége is a közös listát tartaná jó megoldásnak.

A kutatások szerint egyébként nagyon szoros verseny lenne, ha csak a Fidesz és az ellenzéki pártok közös listája közül lehetne választani.

Fekete-Győr szerint nem csak a Momentum az, amely még nem mondta ki, legyen vagy ne legyen közös lista, szerinte ez „inkább a politológusok és elemzők által kedvelt téma”.

A Momentum elnöke ugyanakkor elmondta: a listán nem szerepelhetnek olyan személyek, akik az elmúlt 30 évben megkárosították a magyar adófizetőket vagy csalásban vettek részt.

Fekete-Győr itt hozzátette: ez alatt nem Gyurcsány Ferencet értette. Kijelentette: ha a Momentum kap garanciákat arra, hogy ezen a listán nem lesznek ilyen személyek, akkor lehet közös lista.

Példaként említette az MSZP-s Tóth Csabát: őt „nem szeretné semmilyen politikai intézmény közelében látni”, de ha az előválasztást megnyeri, az a választók akarata.

Kérdezték a Momentum elnökét arról is, hogy ki lehetne közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Konkrét kérdésre nem zárta ki Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter támogatását, de akár önmaga, vagy párttársa, Donáth Anna jelölését sem.

A beszélgetést >>ITT TUDOD<< megnézni.

Az említett Tóth Csabáról >>ITT<< és >>ITT<< olvashatsz meredek dolgokat.