Megint nem Orbán segít az embereknek, hanem a kivéreztetett ellenzéki önkormányzatok.
dk

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke
DK (Demokratikus koalíció)
A Demokratikus Koalíció (röviden DK) 2011-ben alakult szociálliberális, Európa-párti magyarországi párt. A Magyar Szocialista Pártból (MSZP) Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezetésével távozó politikusok, illetve az őket körülvevő szellemi holdudvar hozták létre. Magát nyugatos, polgári balközépként határozza meg.
Politikai céljait A Köztársaság Kiáltványa írás és a Merjünk hazafiak lenni! című politikai elemzés foglalja össze. (Forrás: Wikipedia)
Íme a legfrissebb hírek:
A DK újra benyújtja Orbánék visszavont javaslatát a műanyagok betiltásáról
A kormány elgyávult, a DK viszont továbbra sem akarja, hogy elárasszon minket a soha le nem bomló műanyag szemét.
DK-s pártigazgató: „A Számvevőszék végrehajtotta az Orbántól kapott feladatot!”
Elkezdődött a leszámolás.
Kiakadt a DK: Orbán újabb 36 milliárdot küld a határon túlra, miközben itthon ezrével mennek tönkre a cégek
Elképesztő a kormány fontossági sorrendje.
DK: Orbánék eladósítják az országot egy soha meg nem térülő beruházás miatt
Nem erre lenne szükség a válság közepén.
A DK benyújtotta a javaslatot, ami hatályon kívül helyezi Orbán felhatalmazási törvényét
Most kiderül, mennyire gondolta komolyan Orbán a mai bejelentését.
Semjén Zsolt agyrém javaslata miatt összehívja a költségvetési bizottságot Varju László
Csúnyán meg akarják lopni az önkormányzatokat a járvány örve alatt.
A DK-s polgármesterek kemény választ küldtek Orbán cinikus levelére
Nem sétáltak be Orbán csapdájába.
Gyurcsányék fityiszt mutatnak a rendőrségnek: Minden DK-s ugyanazt a szöveget teszi ma közzé
Így tiltakoznak ellene, hogy elhurcoltak egy 64 éves bácsit a véleménye miatt.
Kisöpörték a DK-t parlamenti irodájából, hogy ne függeszthessék ki az unió zászlaját
Kövér László ezt is elintézte.
Már 123 EP-képviselő írta alá Dobrev Kláráék követelését, hogy az Unió kötelezze a tagállamokat az Isztambuli Egyezmény bevezetésére
A karantén idején tovább nőtt a családon belüli erőszak, sürgős lenne a hatékony fellépés.
DK: Megbukott Orbán „munkahelyvédelmi” programja, már 300 ezer munkanélkülit hozott a válság
Látványosan nem váltak be a Fidesz kamuintézkedései.
A DK-s polgármesterek rendkívüli támogatást adnak a járvány miatt kirúgott embereknek (+videó)
A kormány nem segít, a kivéreztetett ellenzéki önkormányzatok igen.
DK: Ebből elég volt, engedjék vissza a kórházi ágyakra a hazaküldött a betegeket!
Tegyék szabaddá az üresen álló kórházi ágyak felét a betegeknek – követeli az ellenzéki párt.
DK: Kártalanítás nélkül fogjuk visszavenni az ellopott balatoni kikötőket, kempingeket, szállodákat!
„Nem leszünk kegyelmesek” – üzeni az ellenzéki párt.
Gravitáció: Két újabb MSZP-politikus lépett át a DK-ba
Folytatódik a súlypont-áthelyeződés az ellenzéki oldalon.
Gyurcsány: „Orbánék elárultak és meggyaláztak mindent, amit Göncz Árpád képviselt!” (+videó)
Göncz Árpád szobránál tartott kemény beszédet a DK elnöke, ahol az első szabadon választott Parlament 30. évfordulójára emlékeztek.
Gyurcsány: Nincs alku Orbánnal, teljes összefogással történelmi vereséget kell mérnünk a Fideszre (+videó)
A választók is azt akarják, hogy az ellenzék tegye félre a múlt vitáit és állapodjon meg – hangsúlyozta a DK elnöke.
Leszavazta a Fidesz a családi pótlék megduplázását (+videó)
Csak a saját fizetésüket emelgetik évente.
Dobrev Klára kiakadt, hogy Mészáros Lőrinc rögtön kirúgja a hoteldolgozókat a bajban (+videó)
Megcsillant a fideszes etika: eddig gennyesre kereste magát rajtuk, most szívbaj nélkül utcára küldi őket.
DK: „Müller Cecília szégyellje magát!”
A 41 évesen meghalt tatabányai egészségügyi dolgozó körüli hazudozás verte ki a biztosítékot Gyurcsányéknál.
Szijjártó külföldre küldözgeti a közöset, ezért a DK most a saját maszkjait osztja szét a pestieknek (+videó)
Nyolc helyszínen oszt ingyenes maszkokat az ellenzéki párt.
Gyurcsány: Már orvosok mesélik nekem, hogy itt valami nem stimmel! (+videó)
Súlyosan félrekezeli a koronavírus-helyzetet a kormány.
A DK bírósági pert akaszt Müller Cecíliáék nyakába a pofátlan titkolózás miatt (+videó)
Nem hajlandóak elárulni, hány embert teszteltek koronavírusra.
Már több mint 100 ezren írták alá az érettségi elhalasztását követelő petíciót
Nem a koronavírus-járvány tetőzése a legalkalmasabb időpont.