Gyurcsány: „Orbánék elárultak és meggyaláztak mindent, amit Göncz Árpád képviselt!” (+videó)

Göncz Árpád szobránál tartott kemény beszédet a DK elnöke, ahol az első szabadon választott Parlament 30. évfordulójára emlékeztek.

A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.

Gyurcsány Ferenc beszédben úgy fogalmazott: Göncz Árpád volt az, aki talán a legjobban értette, hogy mire van szüksége a nemzetnek.

„Mindenki Árpi bácsija képes volt csendes szóval simogatni, befogadni, lehajolni, magához hívni, megpróbálni felemelni. Amolyan plebejus-polgári elnöke volt az országnak, aki egyelőre követők nélkül maradt”

– mondta a pártelnök.

A DK frakciója nem ment el a parlament ünnepinek hazudott szombati ülésére, mert az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt – jelentette ki Gyurcsány, hozzátéve: ők nem lesznek árulók.

A köztársaságnak hazudott önkényuralom köztársasági elnöknek hazudott bábja azonban hajlandó volt részt venni ezen az ülésen és ott ünnepinek csúfolt beszédet mondani – fogalmazott Áder Jánosra utalva.

Ezzel a gesztussal az államfő nem csak, hogy elveszítette köztársasági elnök jellegét, de az általa elvállalt szerep politikai giccsnek is hazug és botrányos – tette hozzá.

Harminc évvel ezelőtt a maitól gyökeresen különböző világ reményében gyűltek össze az új képviselők – mondta.

Akik szombaton a parlamentben ünnepet hazudva tort ülnek a köztársaság sírjánál, azok mindent elvettek, meggyaláztak és elloptak abból, ami a rendszerváltozás lényege volt – közölte.

Véget vetettek a nyugatos polgári demokráciának, az emberi méltóság tiszteletének, a demokratikus jogállamnak, az ellenőrzött kormányzásnak, a szociális felelősségnek, a világgal és Európával való kooperációnak – érvelt.

A rendszerváltozás gyilkosai és tolvajai azok, akik leváltották és meggyalázták a harmadik köztársaságot, miközben egy új, illiberálisnak nevezett rendszert építettek fel – szögezte le.

A kormánytöbbség a nemzeti közösséghez való tartozást tagadja meg az ellenzéktől – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A köztársasági elnök pedig ebben a helyzetben megsérti és meggyalázza alkotmányos szerepét.

Az az államfő, akinek alkotmányos kötelessége a nemzeti egység védelme, szótlan marad, miközben az ország egyik legmagasabb közjogi méltósága több millió honfitársát tagadja ki a közös nemzetből – bírált a politikus.

Akik a pillanatnyi hatalmi többséget behelyettesítik a nemzet fogalmával, azokat bolsevikoknak hívjuk. Itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben – jelentette ki.

Hozzátette, a jelenlegi kormánytöbbség ráadásul nem demokratikus, tisztességes viszonyok között született, hanem hazugsággal, csalárdsággal, félrevezetéssel, állami propagandával.

A DK olyan országot szeretne, ami mindenkire vigyáz, nem tesz különbséget az emberek között, hisz a népek barátságában, hisz a közös szociális, emberi, egzisztenciális és kulturális felelősségben – összegezte véleményét.

Az esemény végén a résztvevők megkoszorúzták Göncz Árpád szobrát.

Videó:


.

Valódi Hírek