Mégsem küldte el felülvizsgálatra.
Keresés: emberi jogok európai bírósága
Strasbourg elmarasztalta Magyarországot, amiért a volt polgármester törvénytelenül „ellenőrizte” otthonaikban a romákat Gyöngyöspatán
Már a kártérítést is megítélték a feljelentést tevőnek.
Kiderült, melyik uniós ország vétózta meg, hogy az EU elítélje a török emberjogi aktivista bebörtönzését
Egy ilyen ország volt.
Kiderült: A Pegasus mellett más kiberfegyvereket is bevetettek a kormánykritikus hangok ellen Európában
A nemzetbiztonság csak ürügy rá, hogy megcélozzanak bizonyos embereket.
Magyar György: Egyértelműen jogellenes a civil szervezetek megbüntetése
Egy civilszervezetnek ez a dolga.
Világhírű tudósokkal együtt követeli Bajnai Gordon, vigyék nemzetközi bíróság elé Vlagyimir Putyint
Az ukrajnai háború miatt.
Szembeszállnak a benzinárstoppal a kutasok, az Alkotmánybíróságon támadnák meg az intézkedést
Azonnali megoldásra van szükség.
Hatalmas Fidesz-zakó: Ismét elmarasztalta az Európa Tanács a magyar államot Baka András főbíró ügyében
Nem fenyegethetik tovább a bírákat.
Szél Bernadett pert nyert Strasbourgban Kövér László ellen: Papír bizonyítja a házelnökről, hogy cenzor
Döntött a bíróság.
Most érkezett: Szabó Tímea bepereli Kövér Lászlót
Biztos benne, hogy nyer.
Bebizonyosodott: Putyinék okozták a külföldre menekült orosz hírszerző halálát
Mérgező anyagot fecskendeztek a teájába.
Ha kell, Strasbourgig megy a Klubrádió, amiért a Médiatanács megfosztotta a frekvenciájuktól
Nem hagyják annyiban az ügyet.
Megszavazták: Hatalmas többséggel szállt bele Orbánba az EP a melegellenes törvény miatt
Megszorongatják az Európai Bizottságot is.
Ítéletet hoztak Strasbourgban a magyar állam ellen: 72 ezer jogsértést követtek el Orbánék
Precedens született.
Kövér László gigabüntetéssel akarta elhallgattatni Vadai Ágnest, de ennek meglesz a következménye
Vadai nem az a típus, akinek csak úgy be lehet fogni a száját.
Strasbourgi bíróság: Sérti a jogállamiságot az, hogy Magyarországon teljesen szabad kezet kapott a rendőrség
Nyolc éve indult eljárást zárt le az ítélőtábla.
Merész húzás: Navalnij visszatér Oroszországba
Hívei attól tartanak, hogy őrizetbe veszik.
Strasbourghoz fordul Paróczai Anikó, akit rabosítottak, miután leleplezte egy ex-MSZP-s spanyolországi villáját
A kispesti képviselő bemutatta Kránitz „Krinyó” eltitkolt spanyolországi villáját, végül ellene indult eljárás.
Strasbourghoz fordulnak az MTVA-ból vadállati erőszakkal kidobott képviselők, miután az Alkotmánybíróság lesöpörte a panaszukat
Nem hagyják annyiban a jogsértést.
Hetedik napja nem ad enni a magyar kormány egy afgán menekültnek
A strasbourgi bíróság felszólította Orbánékat, hogy fejezzék be a jogsértést.
Két év börtönre ítélték Hernádi Zsoltot vesztegetésért Horvátországban
A MOL-vezér nem vett részt a tárgyaláson és az ítélethirdetésen.
A rendőrség megadta a külföldiek éheztetésére a legcinikusabb választ, ami létezik
Undorító, ahogy megmagyarázták.
Két embert éheztetettek a magyar hatóságok a határon, a strasbourgi bíróságnak kellett közbelépnie
Orbánék és a menekültkérdés.
Most derült ki: Három napig éheztettek egy idős, cukorbeteg házaspárt a röszkei tranzitzónában
Nincsenek már szavak.
Jogerősen elmeszelték Magyarországot a tankönyvpiac lenyúlása miatt
Köszi Orbán!