Strasbourghoz fordulnak az MTVA-ból vadállati erőszakkal kidobott képviselők, miután az Alkotmánybíróság lesöpörte a panaszukat

Nem hagyják annyiban a jogsértést.

Érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza az Alkotmánybíróság Varju László, Szél Bernadett és Hadházy Ákos képviselői panaszát.

Varjuék még azután nyújtották be a panaszt, hogy a rabszolgatörvény elleni tüntetéssorozat idején megválasztott országgyűlési képviselőként nem élhettek a jogaikkal, nem olvashatták be az ellenzék követeléseit a köztévé adásában, ehelyett erőszakos módon dobták ki őket az MTVA-székház épületéből.

Az ellenzéki képviselők lapunkhoz is eljuttatott közleményükben úgy értékelték a mai fejleményt:

“A fideszes Alkotmánybíróság ismét teljesítette a kormány utasítását.

Ma Magyarországon semmibe veszik a jogállamot, szembe köpik a demokráciát, mert a gyáva, gyenge kormány tehetetlenségében nem talál más eszközt, minthogy görcsösen kontrolláljon minden lélegzetvételt.”

Hozzáteszik: nem fogják szó nélkül hagyni a bántalmazást, ezért az Alkotmánybíróság után most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, hogy elégtételt vegyenek.