Kiderült: A Pegasus mellett más kiberfegyvereket is bevetettek a kormánykritikus hangok ellen Európában

A nemzetbiztonság csak ürügy rá, hogy megcélozzanak bizonyos embereket.

Az Európai Parlamentben (EP) megalakult Pegasus vizsgálóbizottság célja, hogy a jövőben ártatlan emberek ne lehessenek törvénytelen lehallgatás célpontjai – nyilatkozta a Népszavának Jeroen Lenaerts, a testület elnöke. A vizsgálóbizottság felállításáról, mi is beszámoltunk, amikor a DK politikusát, Rónai Sándort megválasztották a Pegasus-vizsgálóbizottság alelnökévé.

Jeroen Lenaerts, a Pegasus vizsgálóbizottság frissen megválasztott elnöke, a lap kérdésére elmondja:

„Egyre több információ kerül napvilágra tényfeltáró újságírók és olyan szervezetek által, mint a Pegasus botrányt kirobbantó Citizen Lab és az Amnesty International. Minél erőteljesebb nyomást gyakorolunk az érintettekre, és minél nagyobb figyelmet fordítunk a témára, annál több információ birtokában leszünk. A végén képet formálhatunk arról, hogy mi történt, és ajánlásokat tudunk tenni arra vonatkozóan,

hogyan előzzünk meg hasonló eseteket a jövőben.

Ez a legfontosabb feladatunk: biztosítani, hogy ártatlan polgárok, újságírók, ellenzéki politikusok, civil aktivisták, jogászok ne legyenek illegális lehallgatás célpontjai.”

Parlamenti meghallgatásokat szervezünk szakértők és nemzeti hatóságok bevonásával. Szeretnénk állami szervek képviselőit is meghívni, elsősorban azokból az országokból, amelyek érintettek a Pegasus botrányban — mondja a bizottság elnöke arra vonatkozóan, hogy honnan terveznek információkat szerezni az ügyben.

„Tervünk, hogy delegációkat küldünk tagállamokba és EU-n kívüli országokba. A lengyel szenátusban megalakult egy vizsgálóbizottság, amely a megfigyelési üggyel foglalkozik. Természetes, hogy találkozni szeretnénk velük. Magyarországon nem folyik parlamenti vizsgálat, de ott is felkeresnénk a kémbotrány áldozatait, illetve a kormányzat képviselőit. Emellett tanulmányokat rendelünk a kémszoftverrel elkövetett lehallgatásokról”közölte Jeroen Lenaerts.

A lap elmondja, hogy a magyarországi adatvédelmi vizsgálatok nem állapítottak meg törvénytelenséget a vizsgálatok során. „Miből gondolja, hogy az EP képes lesz olyasmit feltárni, amit a magyar hatóságok nem akartak vagy tudtak?” — tette fel kérdését a Népszava.

„A magyar adatvédelmi biztos azt állította, hogy a Pegasus alkalmazása megfelelt a magyarországi törvényeknek. De arra a kérdésre is válaszolni kell, hogy

a magyar törvények összhangban állnak-e az EU Alapjogi Kartájában lefektetett alapvető jogokkal,

megfelelnek-e az EU Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek. Nem lehet olyan törvényt alkalmazni, amely módot ad ilyen nagy mértékű kormányzati beavatkozásra az emberek magánéletébe, hacsak nem áll fenn közvetlen nemzetbiztonsági kockázat vagy terrorveszély.

A bizottság elnöke a továbbiakban elmondja: A nemzetbiztonsági ügyek valóban nemzeti hatáskörbe tartoznak. De tapasztaljuk, hogy a nemzetbiztonság

csak ürügy rá, hogy megcélozzanak bizonyos embereket, akik nem értenek egyet a kormánnyal.

Senki nem mondhatja, hogy kérem, ez nemzetbiztonsági ügy, senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinálok! Ha egy rendkívül erőszakos kémszoftverrel ellenzéki politikusokat, jogászokat, újságírókat figyelnek meg a nemzetbiztonságra hivatkozva, az a jogállamiság tárgykörébe tartozik. Ebben igenis van hatásköre az EU-nak, mert

kötelessége, hogy védelmezze a jogállamiságot és az európai polgárok alapvető szabadságjogait.

„Jelenlegi ismereteink a jéghegy csúcsát jelentik. Arra számítok, hogy sokkal több ügy kerül napvilágra, de irreális azt várni, hogy minden részlet kiderül. Néhány ügyben sikerül majd a dolgok mélyére ásni, és elégedett leszek, ha ennek alapján ajánlásokat tudunk megfogalmazni, például a kémszoftver alkalmazásának hatékonyabb felügyeletéről, vagy a Pegasushoz és a hozzá hasonló programok exportjának és importjának

alaposabb ellenőrzéséről”

— fejtette ki Jeroen Lenaerts.

(via, nepszava.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/04/19/friss-a-dk-s-ronai-sandor-lett-a-pegasus-vizsgalobizottsag-alelnoke-kovetkezmenyei-lesznek-a-lehallgatasi-botranynak

Valódi Hírek