Bejelentették a legújabb nemzeti konzultáció első négy kérdését a 13-ból.
Keresés: NAV
Kiderült: Bécsben dolgozik az a magyar orvos, aki az első tüdőátültetést végezte koronavírusos betegen
Magyarországról azért jött el, mert úgy látta: szakmailag vállalhatatlanok a körülmények.
Órákig egy koronavírusos beteg mellett kellett feküdnie a Dél-pesti Kórházban egy nőnek, perelni akar (+videó)
Így vigyáznak ránk a magyar egészségügyben.
Kiderült, hány magyar egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírus-járvány kitörése óta Magyarországon
Magyarországon nagyon kevés embert tesztelnek.
Vállalkozók panaszkodnak: Rommá bünteti a NAV a válság miatt bajba jutott cégeket
Nincs kegyelem.
Nemzetközi tanulmány: Nagyon nem stimmelnek a magyar koronavírusos halálozási mutatók
Nahát.
Aneszteziológus: a most megvett lélegeztetőgépek alkalmatlanok a koronavírus kezelésére
Az orvos intenzív osztályon dolgozik.
Csak két koronavírusost találtak Magyarországon 8000 véletlenszerű teszt során
Kásler ezért ürített le 36 ezer ágyat?
Németh Szilárd munkát ajánlott azoknak, akik a koronavírus miatt vesztették el az állásukat (+videó)
Ki tudna ennek ellenállni.
Ellenzik a szakemberek, hogy a súlyos koronavírusos betegeket tömegesen Budapestre szállítsák
Újabb veszélyes blődségre készül Kásler.
Kásler több százezer koronavírusosra számított, de csak 1905 van
Ezért söpörte ki a kórházból a betegeket.
Baj van: 46 (!) dolgozó kapta el a koronavírust a tatabányai kórházban
Ez az a kórház, amelynek egy 41 éves beteghordója belehalt a fertőzésbe.
Kiderült, miért titkolják, hogy tesztelték-e már Orbánt koronavírusra
Pedig az utóbbi hetekben több rendezvényen és találkozón vett részt úgy, hogy nem volt rajta maszk.
Koronavírus: Pély Barna és Tolvai Reni is kaptak a rászoruló zenészeknek szánt segélyből
Reméljük, nem kenyérre kellett.
Ordító baromságot mondott a koronavírusról a Putyin-imádó debreceni rektor (+videó)
Hogy nyilatkozatának mennyi köze van az alkoholhoz, az egyelőre rejtély.
Ócska selejtnek bizonyult két olyan kínai koronavírus-teszt is, amelyből Magyarországra is jutott
Valakik biztosan jól jártak az üzlettel.
Koronavírus: Valakik súlyosan kidekorálták a Fidesz-irodákat szembesítő plakátokkal (+14 fotó)
Több városban is.
Drámai adatot közölt a WHO: Az európai koronavírus-áldozatok fele idősotthonban élt
Az nagyon sok.
Bejutott a koronavírus a zuglói Olajág idősotthonba, már 28 fertőzöttet találtak
Baj van.
Nem számít a koronavírus, megtartják Rogán Cecília szépségversenyét
Már toborozzák a jelentkezőket.
Elképesztő indokkal nem hajlandók elvégezni egy lázas, köhögő beteg koronavírus-tesztjét
Kiakadt a háziorvos.
Meglepően hatékony gyógyszert találtak a koronavírus ellen egy chicagói kórházban
113 súlyos (!) betegből csak 2 halt meg azok közül, akik minden nap megkapták intravénásan a Remdesivir nevű antivirális szert.
Baj van: Már a magyar koronavírusos betegek több mint egytizede egészségügyi dolgozó
Sok orvos és ápoló fertőződött meg.
Ingyenes koronavírus-tesztet követel minden magyarnak a DK (+videó)
Nem azért fizették az emberek évtizedekig a tébét, hogy most magánlaborok zsebét kelljen tömniük.
Reviczky Gábor: 71 éves vagyok, erős dohányos, nem hiszem, hogy túlélném a koronavírust
A színész egy hónapja ki sem mozdult a lakásából.